Ciszterci rendi Szent István katolikus gimnázium, Székesfehérvár, 1912

9 talás tanúsága szerint egészen biztosítja a sikert, ha az esetleges néhány női szerepet arra alkalmas külsejű és hangú fiúval játszatjuk el. Minden nagyobb intézetben akad lányarcú, vékonyhangú tanuló, ki lányruhába öltöztetve a legkellemesebb illúziót kelti s ha a hallgatóság mosolyra is fakad esetleges ügyetlen mozdulatai láttára, egyébként a legsikeresebben oldhatja meg feladatát. Mindenesetre nagyon körültekintőnek kell lennie a rendezőnek,, hogy minden ízléstelenségnek s éretlenkedésnek elejét vegye. III. Az ifjúsági színjátékok rendezése a tanulóktól sok ambíciót és iparkodást, a vezető tanár részéről meg valóban önfeláldozást kiván; sok munka, rengeteg idő s még több türelem kell hozzá. Azzal kell leszámolnia már előre a vezetőnek, hogy az elérendő siker nem lesz arányban a ráfordított fáradsággal ; megeshetik, hogy valami véletlen — mondjuk, egyik főszereplőnek a tizenkettedik órában történő megbetegedése vagy más efféle — tönkreteszi az egész munka eredményét. A sikernek első föltétele a helyes szereposztás ; már 250—300 tanuló közül kétségen kívül akad mindenféle szerepre alkalmas egyéniség, csak sikerüljön fölfedezni. E tekintetben leghelyesebb eljárás, ha az előadandó darab példányait először néhány „vezető" ifjúnak adjuk ki átolvasás végett, akikkel azután mintegy „szükebbkörű bizottságot" alkotva kölcsönös megbeszélés utján állapodunk meg a szerepek kiosztásában. Az ifjak jól ismerik egymásnak képességeit, természetét, tán jobban, mint a tanárok ; az ő segítségükkel lehet a legszerencsésebben föllelni a legalkalmasabb szereplőket. Népesebb intézetnél szóba jöhet az is, hogy az egyes szerepeket két-két ifjúnak adjuk ki, mintegy versenyre szólítva fel őket; ez ugyan majdnem megkétszerezi a betanítás munkáját, de viszont biztosít bennünket a kellemetlen „non putarem"-ek, megbetegedés, stb. veszedelme ellen. Különösen olyan esetekben helyes és célravezető e módszer, midőn a darab kétszer, háromszor való előadása is kilátásba helyezhető; mert több tanulót sikerül foglalkoztatnunk s egyiknek munkája sem vész kárba. Ami a betanítást illeti, alkalmaznunk kell legalább is részben a hivatásos színészet metódusát a következőképen. Tartunk egy, esetleg két olvasópróbát, melyen minden szereplő a nyomtatott, illetőleg hibátlanul kiirt szövegkönyvvel a kezében (de még mozdulatok nélkül) hangosan, értelmesen hangsúlyozva felolvassa a maga szerepét. Már ekkor résen kell lennie a rendezőnek, hogy az egyesek helyeserr értelmezzék a szöveget; mindegyiknek külön meg kell magyarázni a helyzetet, melybe őt szerepe juttatja, hogy már előre átértsék és átérezzék azt, amit majd a hallgatósággal átértetniök és átéreztetniök kell! A hivatásos színészeknél annyira tapasztaljuk egyes szerepek rr.egjátszásánál az egyéni felfogás érvényesülését, hogy pl. egyik egészen más Hamletet, vagy