Ciszterci rendi Szent István katolikus gimnázium, Székesfehérvár, 1911

23 mely gyökerének minden szálával a hazai íöldbe kapaszkodik, koronájával meg égi napsugárban fürdik. Szívének gyengédsége a mosolygó rét virágszinein nevelődik; jellemének szilárdsága, akaraterejének hajthatatlansága az erdei tölgy formái szerint alakul ki. Lelkét az erdő hinti tele munkás motívumaival s szíve a hivatásszeretet zajgásától lesz hangos. S mikor az előkészület munkája befejeződik, előttünk áll a fiatal ciszterci tanár harmonikus egyénisége, kinek idegei a munka lázától feszülnek, gondolatai a haladás széles kereteiben élnek, érzéseiben az önfeláldozás és önzetlenség, a határozottság és bátorság, a kötelességtudás és kitartás, az Isten- és emberszeretet ritmusa lüktet. Ideálizmusának üde színei még élénkebbekké lesznek abban a környezetben, amelyben tanári működését megkezdi. Pécs városának, a szép dunántúli metropolisnak művelt társadalma, a nagynevű Scitovszky és Szepessy püspökök által létesített tudományos és közművelődési intézményei, kiváló tudós férfiainak, köztük a búvárkodó Mátyás Flóriánnak s az áldó emlékezésben élő Inczédy Dénesnek útmutató példái magasra szítják benne oktató és nevelő tisztének szeretetét; a változatos múltnak a IV. századi kubikulumból, az árpádkori székesegyházból, az első magyar egyetem porából, a várfalak romjaiból, a mosché kupolája alól s a minaret karcsú tornyából beszélő emlékei pedig kutatni vágyó szellemét bűvölik meg. Az iskola küszöbét azzal a fenséges gondolattal lépi át, hogy „a nevelés valódi célja Isten képmásának kifejezése az emberben". Minden gyermek lélek mélyén ott szunnyad az Isten terve. Ezt kialakítani öntudatos munka árán, hogy a képmás, melyet Isten lehelt a lélekre, minél szebb legyen; reá segíteni arra az útra, mely a keresztény tökéletesség közelébe vezet; fogékonyságot kelteni benne, hogy megértse és áhítsa a nagy erények kies vidékeit, melyek tulipánokkal ékesek és liliomoktól illatosak: ezzel a programmal indul meg nevelő-oktatói pályáján Békefi. Pedagógiáját az isteni Mester stílusában építi ki. 0 maga íria: „Kit nem fog el a buzgalom heve azon gondolatnál, hogy a gyermek Istennek a hit sziklájára épített hajléka, mennyei kertecske, titkos paradicsom a földön, melynek középre ültetett fáján, a szívben, szeretet és jóság, türelem és béke, szelídség és hűség egyképen megteremnek?" 0 valóban ezt fakasztott: szeretetet és jóságot. Sok szeretetet és sok jóságot. Sok szeretetével és sok jóságával. Amit oly fölényesen hirdetett egyik beszédjében, hogy t. i, minden tanár vésse szíve mélyére ezen intelmet: „Szeresd az ifjúságot", mert „ez az intelem maga egy pedagógia, amelynél bővebbet már sokat irtak, de tartalmasabbat egyet sem követtek", ő a leghűségesebben valóra váltotta nevelő működésében. Szeretet volt egyetlen eszköze. Az a szeretet, mely a művész biztosságával játszik növendékei lelkén. Egyszer a kezét nyújtja, hogy fenntartson, óvjon vagy áldjon; máskor a karját érezteti, mely sújtani is tudna; ismét máskor csak lágyan, mintegy hipnotizálva érint sima ujjaival. S ha gyen-