Ciszterci rendi Szent István katolikus gimnázium, Székesfehérvár, 1910

36 Szellemi összeköttetést az intézet és önképzőkör között. Alig van ember az ős városban, ki oly részletesen ismerné és oly őszinte szeretettel kutatná multunk összes emlékeit, mint ő. Mióta az önképzőkörben elszavalta a Parainesis egy részletét és megírta első versikéjét „Vilmához", egy pillanatig sem szűnt meg érdeklődni a kör ügyei iránt és ma is ott látjuk őt jótevőink névsorában. Testvéröccse, az ideális gondolkozású, korán elhunyt Lauschmann József dr. szintén egyike volt a legjobb verselőknek; rövid, de önzetlen munkásságban töltött életét pedig minden évben követendő példaként állítja ifjuságunk elé a róla nevezett jutalom alapítvány. Számtalan „harsány éljen" s egy-két pályadíj jutott osztályrészül a szorgalmas szavalóknak is e korszakban; ilyenek voltak Óvári Ferenc, Szüts Jenő, Gebhardt Bódog, Saára Gyula és többen. Utóbbi egy alkalommal a mult emlékét is fölidézte, midőn Endrődi „A cédrus panasza" c. említett szép költeményét szavalta. A kegyeletes érzelmeket is ápolta a kör működése közben: az élte virágában elköltözött Gruber Gyula, volt önk. pénztáros szüleinek jegyzőkönyvileg fejezi ki részvétét, Rajeczky Mátyás elhunyt tanár koporsójára pedig koszorút helyez. 1880. febr. 2.-án ismét magas vendéget tisztel önképzőkörünk Váradi Antal dr. költő személyében, ki meleg, lelkes szavakkal emlékezik volt tanárairól és saját (pécsi) önképzőköri szerepléséről, melyet egész működésének alapjául tekint s így saját példájával buzdítja az ifjakat a nemes irányú önképzésre. Tiszteletére egyik legkiválóbb művéből, a „lskarióth"-ból szavalnak részletet. Az egész korszak (1867 — 80), valamint az előbbinek két éve „Amandus" jegyében és égisze alatt folyik le. Megérdemli e derék férfiú, hogy külön is méltassuk nagy és érdemes munkásságát, melyet oly ritka önzetlenséggel szentelt a mi kisded körünknek. Minden esztendő alakuló és záró gyűlése ünnep volt az ifjúságra nézve, mert akkor hallották teljesen megnyilatkozni szeretett vezetőjüknek magas szellemét. E beszédek mind megannyi remekei a szívből jövő és szívhez szóló, egyúttal az értelmet is lebilincselő szónoklatnak. Igazán Mészárosnál hivatottabb önképzőköri elnököt elképzelnünk sem lehet; maga is valódi ihletett költői lélek, kinek a poézis veleszületett sajátja. Emellett jóságos, türelmes paedagogus, ki sokat meg tud bocsátani az iíjui könnyelműségnek, de egy percre sem veszíti el kezéből a féket, mellyel azt megzabolázhatja. Nagy tudásánál tán csak a szíve nagyobb, melynek szeretetével tanítványait oly szorosan fűzi magához, hogy ezek kivétel nélkül mindannyian áldva emlegetik nevét. Midőn egy év múlva visszatér és szeretett körét meglátogatja, ünnepet ülnek, ódát szavalnak az ifjak tiszteletére, ezüst babérkoszorút nyújtanak át neki, mire ő szerényen, könnybelábadt szemmel felel. Hogy mily őszinte ragaszkodással és szeretettei övezték körül volt elnöküket a tagok, bizonyítja e koszorú egy évi története; lázasan vitatkoznak már a tanév elejétől fogva, hogyan juttassák a távollevő kezéhez e kis ajándékot. Némelyek meghívást, mások küldöttséget javasolnak, és már-már postán akarják elküldeni,