Ciszterci rendi Szent István katolikus gimnázium, Székesfehérvár, 1909

den előadási órán kínálkozik alkalom a szívet is érintő jó szóra vagy cselekedetre, de ezt aztán ki is kell használni. Ily módon a gyermek ismeret- és érzelemvilága harmonikusan fog fejlődni. Lesznek eszményei, melyeket megbecsül, értük lelkesedik, kész megvalósulásukért küzdeni és inkább szenved, mintsem megtagadja őket. Öntudatos és a nemes cél felé szilárd akarattal törekvő egyén lesz belőle, kinek élete nem kapkodásokból, megalkuvásokból tevődik össze, hanem minden cselekedete egy-egy lépés a megismert és megszeretett eszmény, mint legfőbb cél felé. Követendő útja, midőn az életbe kilép, nem fátlan, csapásnélküli homokpusztaságba vezet, eszményektől szegélyzett fasor áll előtte, melynek vonalai a messze távolban egy pontban futnak össze. Lehet, hogy mikor magára marad és a vezető biztos kezét nem érzi már vállán, a fasorból néha ki is lép, de el nem téved, visszatalál és annál inkább edzi magát a jóra való törekvésben. Hisz hiba mindenkiben van, de ezeknek a nevelődés alatt lassan-lassan fogyniok kell, hogy mire a gyermekből ifjú, az ifjúból férfi lesz, irányt vegyen a lélek kialakulása is és végeredményben öntudatosan érző és cselekvő s mindenkép nemes célra törekvő egyén, más szóval igazi jellem álljon előttünk. A nevelésnek, legyen az házi vagy iskolai nevelés, végső célja a jellemképzés. Ismereteket nem csak azért tanítunk, hogy legyen az embereknek tudományuk; az érzelmeket nem csak azért fejlesztjük, hogy szép szívviláguk legyen. Ezek csak eszközök az ember cselekvő részének, az akaratnak megnyerésére. A legfőbb cél megértetni és átéreztetni az élet végcélját oly biztonsággal és erővel, hogy cselekedeteivel törekedjék is azt elérni. Más szóval helyes világnézet kialakítására kell a nevelésnek törekedni; tisztán ki kell jelölni azt az általános nézőpontot, melynek irányítania kell tudásunkat, érzelmünket, cselekvésünket, amelynek szem előtt tartásával elérjük egyéni célunkat, betöltjük a társadalommal szemben való hivatásunkat, amely képes belőlünk jellemeket, igazi erkölcsi egyéneket nevelni, kik szabad akaratukat a végcél érdekében érvényesítik. Az igaz, a szép és a jó hármas ideája egységesen csak így alakulhat ki a lélekben. Az igaz kialakul a különféle tudományok igazságaiból, de szükséges, hogy annak a mozaiknak, melynek köveit különböző tudományok hordták össze, egységes kötőanyaga a belátáson alapuló, szilárd meggyőződés legyen. A szép főleg a művészetek, a harmónia által fejlődik ki és az innen is, onnan is összegyűlt hullámoknak oly tiszta, mimóza érzékenységű érzelemvilágban kell egyesülniök, mely a rúttól szinte önkénytelenül visszahúzódik. Végül a jó önmagunk és végcélunk megértéséből és átérzéséből indul ki összhangban a társadalommal és magában foglalja az összes erényeket vagyis az akarat mindazon tényeit, melyek eredménye a folytonos tökéletesedés, törekvés Isten felé, a világnézet egyedül lehetséges általános igazsága felé. Az igaz és szép kialakítása is csak akkor szolgálja a tökéletes nevelést, ha ezzel az általános igazsággal összhangban van, ha attól nem távolít, sőt felemel hozzá. Az észnek, a szívnek és akaratnak, egyszóval az egész