Ciszterci rendi Szent István katolikus gimnázium, Székesfehérvár, 1909

_ 2

1 mást is oda enged az élet javaihoz. Ezzel sokat enyhítünk a társadalom nyomorán és sikerül tompítanunk, megszüntetnünk a jólét és nyomor fiai között fennálló fenekedést. A másik, szociális gondolatokat és tevékenységet kiváltó jelenség a munkafelosztás elvének megértése. A természet rendje szerint a társadalemban a munka terén nincs helye a céltalan bolyongásnak, kapkodásnak. Helyet, állást, határozott életpályát kell választani mindenkinek és ezt kinek-kinek a legjobb akarattal, törekvéssel kell betöltenie. Az életpálya megválasztásában lehetőleg kövessük természetes hajlamunkat, rátermettségünket, különös tehetségünket, mert igy kedvvel dolgozunk, és tegyünk meg mindent a jövendő állásunk betöltéséhez szükséges ismeretek megszerzésére. A munkakedvet párosítsuk minél tökéletesebb készültséggel, a kötelességtudást igaz jóakarattal, akkor aztán minden életpályán megállhatunk és megélhetünk. A saját kötelességünk teljesítése és jólétünk keresése mellett ne feledkezzünk meg a közös cél, a társadalom jólétéről sem. Ne csak önmagunkért, másokért is dolgozzunk, a széthúzás helyett ápoljuk az összetartást, kerüljük a társadalmi béke megrontóit, a felforgató elemeket pedig szorítsuk vissza forradalmi törekvéseikben. Valósítsuk meg a társadalomban is az együttélésnek a biológiában oly szép jelenségét. Hisz a kölcsönös támogatás alapján még a kopár, a naptól kiaszott kősziklák is benépesednek a zuzmók életével, hogy előkészítsék a szinteret a fejlettebb, fokozottabb élet számára. így lesz az emberi társadalomban is, ha a bajban nem hagyjuk el egymást. Vállvetett munkával a sivatagban is meg lehet élni, különködéssel Kánaán földjén is éhezhetünk. Ha csak magunkra hagyatkozunk, az anyagi jólétben is tele leszünk bajokkal, mig ha egymáshoz folyamodunk, bajainkon szegénységünkben is segíthetünk. A munka felosztásnak, a kölcsönös támogatásnak, a közcél, a közjólét érdekében való együttes működésnek fontosságát, erejét és szépségét semmi sem világítja meg jobban, mint a magasabb rendű szervezetek sejtállamának élete. A millió meg milló sejt mind a maga és egymás javára dolgozik. Ebben a közös munkában rejlik erejük. Ha kivesszük az egyes sejteket a többség közül és magukra hagyjuk, tehetetlenségükben elpusztulnak; mig benn a szervezetben nemcsak maguk élnek, hanem mint fenntartó elemei az egész szervezetnek, annak nélkülözhetetlen részei. Az emberi társadalomban is az egyednek ereje, értéke csak addig van, mig a többi alkotó elemekkel együtt dolgozik és közülük ki nem kapcsolódik. Ha kiválik, bármily erősnek higgye is magát, lassanként gyengül és végül elsorvad. Természetes is, mert ilykép a társadalom éltető eszméi, melyeknek mindenkit át kell hatnia, őt nem táplálják. Ezen eszmék között pedig legfőbb a vallás, első sorban a keresztény vallás eszméje, mely a felebaráti szeretet kötelességével az egész emberiséget a szeretet, a testvérek egyesületévé alakítja. A másik a haza eszméje és ennek alapján különösen azon föld érdekében kell