Ciszterci rendi Szent István katolikus gimnázium, Székesfehérvár, 1909

20 közben minden az Isten dicsőségét hirdeti, egyedül mi, a teremtés koronája, zavarjuk meg a természetnek a Teremtőt magasztaló himnuszát. Midőn magyarázgatjuk a természet igazságait, szépségeit, megismertetjük az igazán művészit és annak önmagunkban való kialakítását, bőséges alkalmunk kínálkozik a jónak, az erénynek bemutatására, dicséretére is. De e téren is vigyázzunk, hogy különösen az állatok egyes ténykedéseit ne úgy tüntessük föl, mintha talán erkölcsiséget tulajdonítanánk nekik. Az állatvilágban csak ösztön van szabadakarat nélkül. Ami jót, szépet látunk életükben, az magába véve nem lehet erény. De azért buzdításul felhasználhatjuk, csakhogy amit az állatok ösztönszerűen művelnek, cselekedjük azt mi tudatosan. Mindenesetre tartózkodjunk azok túlzásaitól, kik egyes jelenségek kiszínezése által egyik-másik állatot tudásban, erényességben szinte az ember fölé helyezik. Más részt azonban analógiát, szimbolumot az élők világában majd minden erényre találunk és ezeket egy-két szóval érinteni kétségtelenül üdvös dolog az erkölcsi nevelés szempontjából. Különösen kedves a növény- és állatvédelemre, a madarak gondozására több alkalommal is kiterjeszkedni. Ostorozzuk az e téren látható durvaságokat, érzéketlenséget, plántáljunk a természet iránt gyengédséget az ifjúság szívébe. Természetesen a helyes középútról itt sem szabad letérnünk és az állatok védelmében szinte a buddhizmus szélsőségeibe átcsapni nem volna helyes. Maradjunk meg a keresztény állásponton, mely az embert a többi teremtményeknek, igaz, urává rendeli, de nem pusztítójává és kínzójává. Korunkban, midőn a társadalmi bajok napirenden vannak és folytonos osztályharcról olvasunk, különösen fejlesztenünk kell a jövendő férfiaiban a társadalmi érzéket. Korán meg kell értetnünk az ifjúsággal Kölcsey szavait: „A társadalomban született ember nem önmagáé". Ennek érdekében is értékesíthetjük az élők világának törvényeit. Hogy azonban a helyes útról, az igaz erkölcsösség alapjáról le ne térjünk, a természeti törvényeket az emberi társadalomra csak abban az átalakításban alkalmazzuk, amely megfelel az ember felsőbb mivoltáról alkotott fogalmunknak. Ilyen a természetben is meg az emberi társadalomban is észlelhető jelenség a létért való küzdelem. Látva az élőknek az önfentartásért való harcait, a nevelőnek ki kell térnie az emberi élet nehézségeire is, be kell mutatnia az élet ideálizmusa mellett annak reálitását is. De nem úgy, hogy a fiatal lélek már eleve is visszariadjon, hanem önérzetre kapjon és érezzen magában erőt az élet fáradalmaival megküzdeni. Ismertessük meg reflexióinkban az emberek harcát a kenyérért, de egyúttal az állati nivóról emeljük azt a szívvel, a lélekkel való küzdeiem magaslatára. Mikor kilépünk a küzdőtérre harcolni, ezt ne a ragadozók kíméletet nem ismerő kegyetlenségével képzeljük és tegyük, hanem a méh szorgalmas és munkás természetével. Miközben önmagunknak mézet gyüjtünk, segítsünk a mások szükségletén is. Mi emberek a létért való küzdelemben érvényesítsük a szeretet kiegyenlítő hatását, mely önmaga mellett mást is hagy élni,