Ciszterci rendi Szent István katolikus gimnázium, Székesfehérvár, 1907

27 akkor is, mikor igazat mondott. Ha tanárja fölhívta, nem felelt. Otthon az első kérdés: — „ Nos? feleltél-e"? A rendes válasz: — „Nem feleltem." Máskor meg azt kapta föl, mikor kérdeztem, mi van leckére, igy felelt: — „Magyarból az van, ami volt." Mindkét felelet igaz, mégis hazugság. Nem felelt, mert a száját sem nyitotta ki. Az van, ami volt, de semmit sem tud belőle. Jó volna ezeket minden szülőnek ismerni, mert a legtöbben napirendre térnek felette. Ha nem feleltél, jól van. Ha az van, ami volt, rendben van. Pedig az ilyen hazudozások eredményezik a legtöbb bukást. Igy történt a fiamnál is. És annyira ment a hazudozásban, hogy bukását e szavakkal merészelte menteni: A tanár haragudott rám. És ezt akárhány elfogult szülő képes elhinni, mert a szülői szeretet annyira elvakította, hogy inkább feltételezi a fiú nevelőjéről a legrosszabbat, mintsem elhigyje, hogy fiában van a hiba. Nem csoda. A szülői szeretet tökéletesnek szeretné látni saját gyermekét. Pedig csak egy kissé kell gondolkozni, hogy világosan lássuk, mily romboló munkát végez az a szülő gyermekének jellemalakitásában, ki a fiú szavára képes annak tanárát szidalmazni anélkül, hogy a valódi tényállásról meggyőződött volna. Én fogtam a gyereket, elmentünk a tanárához. Ott előadtam, mivel mentegette bukását. A gyerek majd a föld alá süllyedt szégyenletében, mikor a tanára a legnagyobb szeretettel fogadta, megcirógatta fejét, s azt mondta neki az én szavaimra: — „Igazad van, fiam, haragudtam, de nem terád, hanem a hanyagságodra. Tedd meg csak kötelességedet, majd meglátod, haragszom-e?!" Mikor aztán ő is mindent Istennek ajálva az elsők közé küzdötte fel magát, s látta, hogy ugyanaz a tanár mennyire szereti, azt kérdeztem tőle : — „Lásd, fiam, hogy is tudtál olyat mondani tanárodról'!" — „Hisz' tudja édes apám," — felelte, — „aki nem igazán szereti Istent, s nem Érte végez mindent, az a saját hibáját nem szokta belátni, de másról minden rosszat képes föltenni." Szent igaz. Ilyen egyéniséggé alakul rendesen a rosszrahajló emberi jellem, ha szellemi világa nincs Istennel teljesen összeforrva. Önlelkébe nem tekint, máséban csak a hibát látja. Mily szomorú tények beszélnek az életből! A gyermekek felnőnek, telve pusztító hibákkal, s nincs akaratuknak ereje, amivel hibáiktól szabadulni, a pusztulást meggátolni képesek volnának. Nem rég voltam egyik szomszédomnál. — „Boldog ember vagy te", igy tört ki belőle a fájdalom, — „milyen