Ciszterci rendi Szent István katolikus gimnázium, Székesfehérvár, 1906

17 lott meteorvasnak volnának természettől ilyen cirádái s a perzsák és hinduk csak ezt kovácsolván és fényesítvén ki, jött világra a damaszt. A tény az, hogy művészi elme szerkesztése az ékítmény, melyet egyrészt vitriollal, vagy más, vizben feloldott maró folyadékkal étetnek bele gyapot segélyével az acélba s ezt hideg vizzel lemosván, az eljárást mindaddig ismétlik, amíg a damaszt dísz elő nem jön. A vas és acél díszítésnek másik módja az igazi tausio. Ennél vékony nemesfém, arany, vagy ezüst huzalt kalapácsolnak bele a nemtelen vas, vagy acél alapba úgy, hogy előbb a rajzot vésővel elkészítik s ezekbe a vonalalakú mélyedésekbe illesztik az arany, vagy ezüst huzalt. Ennek a technikának hatása csudaszép, de éppen nehézsége miatt a mai műiparban könnyebb eljárással helyettesítik. A vasra ugyanis durva véseteket készítenek s azután a vasat hevítik s a vékony aranyhuzalt a vésetekbe kalapácsolják. A nemes tausio munkáját egész a XVI. századig készítették ; azóta csak a könnyebb technikájú, de nem oly nemes és tartós műdarabok kerülnek forgalomba. Ezt a technikát ujabban a japánok bronzra, a törökök és albánok sokszor még fára, csontra és borostyánra is alkalmazzák. A tausióval rokon technika a niel/o (nigellum). Itt a képeket mélyített körvonalakkal ércalapra vésik s a kimélyített vonalakat fekete kénezüst massával töltik ki, miáltal a rajz vonalai gyönyörűen kiemelkednek. A kénezüst összetétele felében ezüstből, a többi részében réz, ólom, kén és boraxból áll, melyeket egymással összeolvasztanak. A niellót már az etruskok és rómaiak is ismerték; a középkor aranyművesei és ötvösei a drága templomi szerek díszítésére alkalmazták. Az ötvösség (toreutika) technikáját már az ókor népei gyakorolták; a görögök pedig a Kr. e. V. század óta művelték; legnagyobb virágzását Nagy Sándor fényűző utódai alatt érte el. Legkiválóbb görög toreuta Mentor volt. A román stil ötvösei előkelő munkákat hoztak létre; a renaissance korban pedig Benvenuto Cellini a legmagasabb tökélyre fejlesztette az ötvösséget. Ennek a technikájában a kalapácsolás játsza a főszerepet. A művész a réz, vas, ezüst vagy aranylapot visszafordított oldalán kalapácsolja (trébelés) mindaddig, mig az előoldalon dombormű magasságban nem látszanak az előre alakított modell képei. A vasat tüzesítéssel kellett meglágyítani. Egy másik eljárás abban állt, hogy a viaszmodellt bronzba öntötték s a megkeményített bronzra rátették az arany lemezt s tompa kalapácscsal addig ütötték, míg csak az arany lemez is hozzá nem simult a bronzrelief alakjához. Érdekes technika volt a középkorban a kőlapok metszése, amelynél a márványba vagy más kőbe vésett alakokat szines kitt-tel töltötték ki (márvány graffiti), s különösen a templomok padlójának a díszítésére használták. A síremlékek díszítésére a kivésett fémlapokat alkalmazták. A metszetek és vésetek általában a művészi alkotások sokszorosítására szolgáltak s két csoportra oszthatók: a magas, gravure en relief és a mély, gr. en creux metszetekre. Az előbbiekhez tartozik a fametszés, az utóbbiakhoz a réz és acél metszés vagy karcolás technikája. 7