Ciszterci rendi Szent István katolikus gimnázium, Székesfehérvár, 1904

20 Találóan mondja Szigligeti, hogy a magyar színészet fejlődését sok minden hátráltatta: a részvétlenség, az akadékoskodás, ármánykodás és egy csomó előítélet: hogy a magyar nem való komédiásnak, a magyar és a parasztnyelv nem színpadra való és főleg, hogy mind az jó, a mi idegen ! A német színházzal szemben nehéz, terhes, de fönséges hivatás várt a magyar színészetre nemcsak az országban, de kiváltképen a fővárosban. Magyarrá kellett előbb tennie az egész társadalmat, a nemzeti érzést kellett felébresztenie s az irodalmi nyelvet a színpadon meghonosítania. Szóval a magyar nemzet kultúrharcát kellett végig küzdenie a német színészettel szemben. A sok megaláztatás után Széchenyi szelleme tettre ébresztette a nemzetet s a nemzeti nyelv és nemzetiség diadalra jutásában nem utolsó tényező a magyar színészet, mely 1838-ban Pesten az első magyar nemzeti nemzeti színházba diadalmasan tartotta bevonulását. E színház a magyarság nemzeti ügyének menedékhelye lett, honnan idővel a főváros magyarosodása indult ki. Színészetünk politikai missziót is teljesített, mert megingatván a német színészet állását az egész országban, ezáltal a politikai hatalmat is arra kényszerítette, hogy azon részhez szegődjék, mely a nemzeti kultura által a saját erejéből az első szerep vitelére képesítette magát. És hogy nyelvünk a sok nemzetiségek között édes hazánkban a 19-ik század folyamán uralomra, érvényre jutott, igen nagy része van a magyar színészetnek az egész országban, de főleg a fővárosban, hol a német színészet szinte megingathatatlanul befészkelte magát. * * * Petőfit, a korán érett s a sorscsapásai alatt megedzett ifjút is 16 éves korában 1839-ben a nemzeti nyelv szeretete és erős hazafias érzése vezérlik a színi pályára. Már korán Aszódon, majd Selmecbányán ébrednek színészi hajlamai s midőn atyja gyenge bizonyítványa miatt leveszi róla kezét, statisztának áll be a nemzeti színháznál. Atyja elől, aki haza akarja vinni, Pestről menekül, de hogy senkinek terhére ne legyen, Sopronban katonának áll be; két keservesen eltöltött év után azonban a mellbetegség tünetei miatt jólelkű ezredorvosa révén megszabadul a katonaságtól. Ellátogat szüleihez. Atyja, mivel terveit fiával, hogy pap vagy ügyvéd legyen, füstbe menni látta, azt akarja, hogy Sándor, mint ő, mészáros legyen; anyja azonban arra kéri fiát, hogy folytassa iskoláit. Pápára megy diáknak. Homályos sejtelmek