Ciszterci rendi Szent István katolikus gimnázium, Székesfehérvár, 1903

6 lemon, vagy Arkhilokhos nem óhajtott lenni, bár költeményeiben gyönyörködik. Mert habár a mű örömet szerez is kellemével, nem következik, hogy készítője tiszteletre méltó.« Lukianos »Álom« c. művében pedig a szobrásznak készülő ifjúhoz többek közt így szólt: »Elérheted Pheidias vagy Polykleitos dicsőségét, dicsérheti bár mindenki művészetedet, de nem fog akadni egy józan gondolkodású ember sem, ki helyedet akarná elfoglalni; mert bármily ügyességre viszed is, azért csak mindig kézműves s bérért dolgozó munkás maradsz.« Alkibiades, e finom izlésű, fényűző görög, a fuvolázástól, mint nemtelen és alacsony művészettől szabódott. Enyhült az itélet az esetben, ha a művész díj nélkül dolgozott. Polygnotos

1 ingyen festette ki Athénben a tarka oszlopcsarnok belsejét, Delphiben a Leskhét; ez okból az előbbiért Plutarkhos kiveszi őt a kézművesek közül, Melanthios költő pedig versekben dicsőíti önzetlenségét; Delphiben az amphiktionok ingyenes lakást és teljes ellátást szavaznak meg számára, mi egy görögre a legnagyobb megtiszteltetések közé tartozott. Különben a görögök művészete nem volt az élet külső ékessége, a melyet az ember körülmények szerint fel- és leölthetett; nem volt az olyas fényűzés, melyben az ember jó napokban örömét találta, míg gonosz időkben magától elmúlt. Sőt inkább a nyilvános életnek egyik nélkülözhetetlen oldala volt, kivált Athénben. A műemlékek felállítását s így a művészek pártolását is közügynek tartották s a hazaiak mellett számos külföldi művész talált itt új hazát s hírnevet szerző munkát. De sajnos, az a külső megbecsültetés nem jutott osztályrészül, melyben a mai nagy művészek dúskálkodhatnak. Az elpuhultság, a kényelemszeretet és a fényűzés terjedése a Kr. e. 4. században nagyot lendített a művészek helyzetén. Ismeretes az ó-kor legnagyobb sportférfiának, Alkibiadesnek fény1 Plinius N. H. XXXV,