Ciszterci rendi Szent István katolikus gimnázium, Székesfehérvár, 1903

14 pedig föltétlen szüksége volna, ha derék s tekintélyes ember nevére akar számot tartani. Az ily emberek ugyanis nem fogják ismerni a törvényt, melyek az államban közkeletűek és a kifejezésmódokat, melyek az emberek nyilvános és magán érintkezésében előfordulnak, szóval emberismeret hiányában maradnak, s ha aztán nyilvános vagy magánügyeiket intézik, nevetségesekké lesznek.« A modern viszonyokhoz hasonló állapotok csak az alexandriai korban fejlődtek ki, mikor már a szaktudományoknak is megvoltak a mesterei s növendékei. Ily felfogás mellett is találkozunk jelenségekkel, melyek arra vallanak, hogy bár a tudományt és költészetet nem kenyérkeresetből* művelték, mégis a tudósok és költők jutalomban, sokszor rendes díjazásban is részesültek. így a lantosok fejedelme, Pindaros azt mondja, hogy a múzsa az ő idejében még nem volt nyereségvágyó s nem pénzért dalolt, ő maga mégis egyik versének minden soráért, melyben az athenieket dicsőítette, 10.000 drakhmát, körülbelül 8000 koronát kapott ajándékba. Pindaros különben az udvari költő, Sirnonides nyereségvágyára célzott fenti megjegyzésével. Erről a költőről Aristoteles is feljegyzi rhetorikájában, hogy egyszer nem akarta megénekelni egy öszvérein győző görögnek dicsőségét, mert ez szerinte szégyenletes dolog lett volna. Mikor aztán az illető kellő díjat adott neki, így kezdte versét: »Üdv nektek viharszárnyú lovak leányai!« Árion meséjét is ismerjük. Ez ugyanis Siciliában roppant kincset énekelt össze, de mikor hazafelé vitorlázott, a kincseire éhes rablók őt a tengerbe vetették. Egy jóindulatú delfinnek köszönhette csak megmenekülését, mely a szerencsétlen költőt aztán Korinthos partjaira kitette. Itt a király közbelépésére még kincseit is visszanyerte. Amoibeas lantos pedig, aki énekelt is játéka mellé, minden egyes föllépteért állítólag egy talentumot (5000 korona) kapott. Ez még a mi operaénekeseink díjazásához mérve is busás honorárium.