Ciszterci rendi Szent István katolikus gimnázium, Székesfehérvár, 1902

24_ A morális nevelés első alapproblémája ezen kölcsönös függés felismerése, s ennek gyümölcse: az engedelmesség erénye. Az engedelmesség föltétele minden társadalmi erénynek, a jellemfejlesztés sarkköve; engedelmesség nélkül nincs tekintély, enélkül nincs társadalmi rend. A tekintély szülője a bizalom, mely a természeti vonzalom és ragaszkodásból, önmagunk elégtelen voltának felismeréséből fejlődik s erős táplálékot nyer azon ezerszeres, szüntelenül megújuló jótéteményekben, melyeket a gyermek a szülői s családi körben élvez s mely az öntudatosság niveauján legmagasabb csúcspontját a hálaérzetben s az élvezett jótéteményeknek, az önálló életkort legszebben dicsőítő, visszatérítésében nyeri el. Jólehet nem az engedelmességből fakad, de azzal karöltve jár s mintegy kísérője: a rend, fegyelmezettség, igazmondás, szerénység, illemesség, szívesség, előzékenység, szorgalom, mások szavainak tiszteletben tartása, munkaszeretet s más, a gyermekkort annyira diszesítő erények, melyek az ifjú érintkezését oly vonzóvá s később az életben a közbecsülés tárgyává teszik. Vájjon nem vesszük-e észre, hogy, mikor a tanító, nevelő, tanár, ezeket az erénycsirákat a gyermek és ifjú lelkében életre kelti, a jellemkifejlésnek, melyre a férfikorban annyi meg annyi szükség van, a legszilárdabb s egyedül biztos alapot vetette meg! Nem győződünk-e meg ezen eszmefejlesztés útján arról, hogy az igazi jellemnek alapja az erkölcsi világnézletben gyökérzik s a tanítónak tiszte és kötelessége nemcsak oktatni, hanem egyúttal nevelni? De hogyan? Valóban a nevelő, ki ezt az eredményt képes elérni, nem közönséges ember, hanem az elismerés, a tisztelet piedesztálján kimagasló alak, kinek akarata törvény, minden szava és nyilatkozata figyelem és közbecsülés tárgya; akinek tetszése és nem tetszése nyomán öröm és megelégedés vagy bánat és levertség fakad a gyermeki szívben. Hogy ezt az eredményt elérhesse, bizonyos módszeres eljárást kell követnie a nevelőnek. Ismételten fölemlítem a szabályt, mely törvény jellegével bír: értelmi belátás nélkül nincs erény, nincs erkölcsi élet, tehát jellem sem képzelhető. Értelmi belátás útján fegyelmezni az elhatározást, elvszerü eljáráshoz szoktatni a választóképességet: ez a feladat. Magának a nevelőnek mesternek kell lennie először a szervi összefüggésben álló erénycsoportok áttekintésében, azután a célravezető motívumok felismerésében s alkalmazásában. Azzal az értelmet hódítja meg,