Ciszterci rendi Szent István katolikus gimnázium, Székesfehérvár, 1900

24 Élne feledd, hogy a szabadság jogon és igazságon épül és áll fenn ingatlanul! El ne feledd, hogy a jog és igazság törvényének tisztelete egyetemes nemzetül, biztosított halhatatlanságot e dicső korszak törekvéseinek! Egy fenkölt gondolkozású és emberiesen érző férfiú hirdette közel egy századdal előbb: »Tudod-é, hogy ved a köznépet (jobbágyot) az emberi rendek közt? úgy, mint a Tengert a folyóvizek közt. Minden folyóvíz a Tengerből szakad, az által tápláltatik, s oda fordul vissza. Hasonlóul minden familia Paraszti sorsbúi emelkedik, az által tartatik fel uraságába, hová elébb-utóbb visszadűl.« (Bess. Holmi, Köznép.) Ezt az örök igazságot megérezték küzdelmes korunk férfiai; szintén egyezer év tanúlsága szólt hozzájok: a magyarnak jövendője e haza földön csak úgy lehet, ha megengesztelik sok századok igazságtalanságát, ha visszaadják az embernek, a mi természettől övé: a jogot, a szabadságot. S a századokon keresztül csak szenvedő köznépet emberi méltóságra emelte a kor: felszabadítván a jobbágyságot. Vörösmartynk emberszerető szivéből a keserűség szörnyű szavakban tör elő a szegény nép szenvedései láttára. Az igazságtalanság fölveri szívét, együtt sír a szegény néppel s igazságot követel számára. Előbb ne is beszéljen senki igazságról, míg a nyomorú pórnép emberiségre nem javul. (A Guttenberg-Albumba.) S hogy feltámadt az igazság napja, kötelesség fejében megosztván jogot az elnyomott néppel, szelid fátyolt sző a szabad jobbágy elmúlt szenvedéseire s ivadékai boldogúlásában megengeszteli; mi több, örömmel áldoz már az is biztos napokért, hogy országunk erős legyen és nagy a király. (Szabad föld.) Még magasabbra emelkedik :>Gondolatok a könyvtárban« magas röptű költeményében. Lelki szeme előtt feltámad az emberiség élete hullámos folyamán. Vizsgálja: mit alkottál, emberi ész, évezredek alatt szellemvilágodban?Tudományt halmoztál tudományra, megdicsőítetted a századok vívmányait, hatalmadnak oltárt emeltél bennök, lázas küzdelmeid dicsőségben tündöklenek: irtózatos hazugság mindenütt! . . . Erény és bűn, világosság és vakság mind egy lapra írva. A rongyos ember bőszült kebeléből kárhozat szó tör fel dicső alkotásaid közül . . . Van-é gyümölcsük annyi elszánt lelkek küzdelmeinek? hogy az eltiport szolganépet a süllyedésből kiemeljék; hogy tévedt, sújtott embertársaiknak irányt, erőt s vigasztalást adjanak? hogy jogban, szabadságban végre átölelhesse egymást a letapodott emberiség. Az vívmányaid koronája, hogy minél dicsőbbek a népek kiváltságosai, salakjok annál borzasztóbb leve. S a költő magasan szálló lelke megtér hazája földjére. Ott zsibong előtte az elnyomott nép raja. Ihletett szeme mélyen a jövő méhébe lát le: szebb napoknak kél benne reménykeltő hajnala ... Új szellem kezd bevilágítani a lelkekbe, hogy felemelkedhessék az eltapott emberfaj is, s hogy