Ciszterci rendi Szent István katolikus gimnázium, Székesfehérvár, 1900

12 A téttevő kor s milliókra Lelki halál vala jövendő. Már láttuk a bús nemzetölő veszélyt, Sötét özönkint jőni fejünk felé, Hallók ijesztő harsogással Zúgni: magyar, te ki vagy törölve. Szomorú valóság; Daykánál is olvasom: még mi nem ismerjük, mi az a nemzeti; e miatt fedd, ostoroz Berzsenyi; kesereg Ányos: más öltözet más nyelvet szül; más nyelv más indúlatokat; és így lassú lépésekkel, a pallérozásnak gyönyörű színe alatt elvész a Haza, a nemzetség más nemzetséggé válik. E halálos bajok között fújja vala meg Vörösmartynk a dicső Árpádok riasztó kürtjét, búba, fájdalomba mélyítőn, hogy könyeket csalt egykorúi szemébe; hogy annál magasabbra emeljen: miként a hajó zúgó tengeren hullámok völgyéből magas tetőre kap. Oh, az a Zalán futása a magyarnak lelkesedés és lelkesítés örök forrása marad, valamíg magyar szív érezni tud, reá képes leszen. Bár könyve maradna, mindenkinek, az imádságos után, elsőnek e nagy alkotás, egyetemes nemzetiül a legnagyobb, mit magyar szív teremtett a Géniusz ihletségével. Vitatkozzanak róla a tudósok tetszésök szerint széptani értékében, de magyar lelkem érezi, hogy magával ragadóbbat sehol nem találok. Sírni akarsz? Hát olvasd Zalán futását és sírj rajta, hogy ha veszni hagyod földi életed minden üdvét, minden reménységét Mert hazádon kivűl, föld emberéül, hol van üdved, hol van reményed még? Lelkesedni akarsz? Csak forgasd Zalán futását, és felemelő könyek között ragad magával a nagy érzelmek árja, hogy látod szent emlékű őseidet, kik örömtől könyben ragyogó szemmel mennek a vészes halál elé, csakhogy neked biztos hont, csendes lakóhelyet szerezhessenek. A szívnek titkos, de eszményiesen tisztúlt álmadozásai fognak el? Zalán futása oly szende világba ringat el, mely ihletetlen minden szennytől, mint korai harmat virágokon; tiszta és ragyogó, mint a hajnali napsugár, mely virágharmatban fürödik. Keresel férfiakat, hogy erőben, hazafiúi erényben örök példákúl tekinthess reájok? Eléd rajzolódik a hős honfoglalók egész sora. Az ősz Undra figyelmeztetlek. Kora hajlott, nagy idők küzdelmes érdemében csendes nyugalomra térhetne. A legnagyobb valamennyi honfoglaló hős között, Árpád, mondja neked róla: Vitéz öreg, a te karod még rettenetes lesz Harczainion. Vénség meg nem szaggatta erődet, Bajnoka ősömnek, most bajnok társam, örömmel Látlak erősirn közt. (Zf.) S az ősz Und hozzánk szól;