Ciszterci rendi Szent István katolikus gimnázium, Székesfehérvár, 1899

— 11 — természetes nagyság itt is a legszebb; a kisebb alakok inkább megfelelnek aesthetikai érzékünknek, mint a nagyobbak; s ez utóbbiak csak akkor jogosultak, ha a művész őket magasabb talapzatra (piedestal) állítja, hogy a természetességet legalább igy mutassa a szemlélőnek. Mennyire finom érzéket tanúsít a görög szobrász, mikor a parthenon metopáit és timpanonja szobormüveit fenn faragja ki, de hatását alulról tanulmányozza. A való természet látszata a csalódás vagy más szóval a művészi hatás ezért oly tökéletes és meglepő . . »Legyen a szobron — mondja Cherbuliez — önmagába mélyedt lélek, legyen bennök élet, mely ne annyira a szenvedélyben nyilatkozzék meg, hanem az ellenállásban, melyet a mulandóságnak ellene szegez s a fegyelemben, mely alatt önmagát tartja ... Ha érzése még oly heves is, tudjon neki parancsolni.* A Laokon szoborcsoportot vagy a pergamoni oltár domborműveit azért nem sorozzák Pheidias szobormüvei mellé, mert ezeken a szobrász már-már átlépi a határt, melyet az anyag merevségével szab a művész elé s festőivé, hatásvadászóvá és sokszor affectálttá lesz. Ezzel nem akarjuk e szobrok művészi becsét kisebbíteni, csak a fentebbi tulajdonság hiányára figyelmeztettünk, mely pedig a tökéletes műélvezethez megkívántatik. Bernini Pietája is épen hatásvadászata miatt áll Michel Angeloc alatt. Számos szobor a természeti hűséget pompásan tükrözteti, mégis hidegen hagy bennünket. ítéletünk többnyire az, hogy kifejezéstelenek. A kifejezést keresem a szobron ; keresem pedig ezt a mozdulatban, gestusban és arczjátékban. A szobor mozdulatlan, de mozdulatlansága a mozgás képzetét kelti fel; ezért a szoborműveket úgy kell tekintenünk mint a mozgás valamely mozzanatának, valamely pillanatának (eltüntetését. Csak a görögök istenszobrai s a mai arczszobrok mutatják föltétlen nyugalomban az alakokat. Izsó Miklós busuló juhásza kezére hajtott fejével gyönyörűen kifejezi a sirva-vigadó magyar juhász jellemét . Michel Angelo Mózesén a hatalmas test tagjainak mozdulata, a mint baljával a törvénytáblákat szorítja, jobbjával hullámzó szakállába markol, eklatansan érvényre juttatja a vesztő haragot, mely az arany borjut imádó nép láttára a nagy törvényhozó kebelét dagasztja. A belvederi Apollo Rómában a száj és orr mimikájával s szemöldjeinek könnyed összeránczolásával fejezi ki harczi dühét és megvetését, míg homlokán isteni derű és fenség ül. A diskosvetö erejének teljes megfeszítésével épen elhajítani készül a korongot. Számos példát hozhatnánk még fel, a melyek a mozdulat s gestus fontosságát még jobban megvilágosítanák, de állításunk igazságát ezek is támogatják. A ruházat szintén emeli a szobormű hatását, ha az helyesen, természetesen s a tagok mozdulatának, hajlásának megfelelőleg simul, törik, vagy ránczokat vet. Korunk szobrászainak azért nehéz a helyzetük; mert szobraikat többnyire ruhásán kell ábrázolniok. A megfelelő ruházatot eltalálni pedig egyik legnehezebb művészi feladat. Tudjuk pl. hogy a magyar, test-