Ciszterci rendi Szent István katolikus gimnázium, Székesfehérvár, 1899

— 117 aranykora ; mikor az eszményiség ragyogó képei nem tünékeny álmok, hanem a valóságnak meggyőző nyilvánulatai. A görög nép hitt az istenekben, a hősökben, kiket megénekelt; hitt azon dicső tettekben, melyeket nekik tulajdonított. S míg egyrészt az isteni szép eszmét lehozta a földre, másrészt az érzéki tormát a legtökéletesebb fokra fejlesztette, hogy az méltó legyen azon magasztos ideál hordozója lenni. Ebben s a görög nép eszményi gondolkodásában rejlik a probléma kulcsa De mikor a régi istenek ege a földre zuhant, e rázkódást megérezte az egész nép, mondja egy magyar bölcselő. A görög nép megtörött hitével megtörött a művészet magas szárnyalása s »Chaeroneánál végkép lecsukta szemét.« S vájjon felvirrad-e még valaha a hit? . . . Lesz-e kor, lesz-e nép, melynél az eszmék diadalra jutnak? A kor eljött. — Az eszmék ismét győzelemre keltek. Többé nem egy nép, hanem az egész emberiség közkincsei azok. Az evangeliumi szabadság, az egy Istenbe vetett hit lett az örök igazságok termékeny talaja. Fölkél ismét a művészet ragyogó szép napja, hogy soha többé le ne áldozzon. Szélesebb talajon, a népek és nemzetek egyetemes versenyében kel föl a művészet égi szárnyalása. Végig kellene mennem az emberiség egész történetén, ha az evangelium diadalát a művészetekben vázolni akarnám. Templomok, köz- és magán-épületek, képtárak és csarnokok őrzik a műalkotás remekeit; utazók százezrei, művészek és amateurök járnak országról országra, néptől néphez, hogy lássák, élvezzék s hirdessék a szép eszméjének cultuszát. Ha fönséges és elragadó látvány a kölni dom, amint két tornyával az ég felé mutat: megható thüringiai Sz. Erzsébetnek temploma Marburgban. Szívünkhöz szól az emlék nekünk magyaroknak is. Hisz ö volt a mi drága, kedves királyi herczegnönk. Magyar királyi Sz. Erzsébetnek hamvai nyugosznak ott a templom szentelt kövei alatt. S midőn a vallásos és hazafiúi kegyelet templomot készül állítani Erzsébet királynénk emléke-