Ciszterci rendi Szent István katolikus gimnázium, Székesfehérvár, 1898

— 9 — Megszívlelésre méltó, mit e tárgyról Salamon Ferencz, nemzeti történetírásunk ez óriása, irt fentebb említett tanulmányában. O azt állítja, hogy a történetírásba nem kell bevinni a nemzeti és faji elfogultságokat. Még kevésbbé kell bevinni mintegy a politikát, mi ujabb időben kelleténél jobban betolakodik történetírásunkba. Ezt a körülményt ő maga is, egész hazafisággal, a németek befolyásának tulajdonítja, kik politikai önállótlanságukat dicsekvéssel palástolják; alkotmányunk elkobzása idején pedig históriánkat is megtámadták, a mivel szemben aztán mi is iparkodtunk kitenni magunkért. Igaz, hogy a külföld sokszor és sokban igazságtalan irányunkban. Ezt azonban nem hősködő szólamokkal, mint a francziák is teszik, hanem avval lehet ellensúlyozni, ha mentől behatóbban tanuljuk történetünket, tanuljuk az összes vonatkozó tudományágakat, mint Macaulay, Thiers, Mommsen, Gibbon s azokból tárgyilagosan próbáljuk összeállítani nemzetünk múltját; mert ha mi nem végezzük el ezt a munkát, a külföld nem fogja elvégezni helyettünk s mindig igazságtalan lesz irántunk. »Aztán annak, írja Salamon, hogy mint mondani szokták, a nemzeti önérzet legyen a czél a historiaírásban, buzgalommal való túlhajtása azt a káros következtetést vonhatja maga után, hogy az önérzet el bizakodássá fajul. Már pedig az elbizakodás szintoly gyászos következésü lehet, mint a desperatio. Jénához a poroszt, Sedánhoz a francziát az elbizakodás vezette s Mohácsnál vagy Nikápolynál sem a gyöngeség döntött oly határozottan ellenünk.«*) S a mi ezek szerint nem lehet czélja a történetírásnak, nem lehet ezélja tanításának sem. A középiskola, kell, hogy úgy adja e tárgyat, mint maga a tudomány. Abból a czélból, abban az arányban, abban a szellemben, csak terjedelme határait vonva szűkebbre. Mint a lencse a tárgyak igazságát le nem rontja, a rajz tisztaságát el nem homályosítja, csak a tömeget teszi nagyobbá vagy kisebbé: úgy kell a középiskolai tanításnak is tiszta, hamisítatlan képet adni a körülményektől megszabott keretben. A középiskolai történettanítás a letűnt századok emberiségének hű képe miniatűr-kiadásban. A legfőbb csúcsok tehát itt is épúgy kimagaslanak eseményekben, mint hősökben; az összehasonlítás ugyanegy eredményre vezet; ha nem látunk is az apróságok homályába, a megkapó tényeket sikerül összekötnünk ítéletünk, képzeletünk erejével. A nyújtott anyag egészségesen fejleszti a növendék összes képességeit; a tanulságok ép úgy meghatják, megtermékenyítik lelkét, mint a nagy tudomány avatott kutatójáét. Az erkölcs szeretete mellett felbuzog szivében a nemzeti érzék s a nagy világ történetében érdekkel keresi saját nemzete szerepét, hazája történetének tanulása közben szívesen kiterjeszti figyelmét az egyetemes emberiség élete folyására is. Ezeket az eredményeket elérni, a tanuló történeti érzékét munkára *) Salamon Ferencz : A történelmi vizsgálatról. Budapesti Szemle, I. k. 1. sz. 7. 1.