Ciszterci rendi Szent István katolikus gimnázium, Székesfehérvár, 1897

— 19 — körül, hogy a netalán elszundikáló szerzeteseket fölébreszsze, a fecsegőket csendre intse, egyszóval ügyeljen arra, hogy a szellemi munka henyélésre ne fajuljon. Említettük a csendet. Ez nagy szerepet játszik az ősi kolostorokban és fölötte megkönnyítette a munka sikerét. Egy XII. századbeli író, Vilmos apát, saját tapasztalatából igy ír egy cziszterczi kolostorról: »Ha az utas a hegytetőről bepillantott a völgybe, a megható látvány, mely előtte föltárult, elárulta, hogy Isten háza van ott . . . az a néma völgy Istenről beszélt. Láthatta az utas, mint sürög-forog ott a munkás, nincs tétlenül egyik sem. Mégis a nap delén oly siri csönd honol ott, mintha éjek-éjszakája volna. Legfölebb gépek zakatolnak vagy pedig a szerzeteseknek Istent dicsérő éneke hangzik föl onnét. Ennek a csendnek valami különös, varázsszert! hatása van. Ha a világiak véletlenül a völgy közelébe jutnak, ugy érzik, hogy itt nekik hallgatniok kell. Eláll szavuk s nemcsak illetlen vagy haszontalan, de még szükségtelen beszéd sem ered ajkukról. Oly tiszteletet parancsoló e völgy némasága.« — És néhány évvel később ugyanezen kolostorból, Clairvauxból, irja egy ujoncznövendék : »Csendben vannak a szerzetesek és figyelnek,. épen azért napról-napra okosabbak lesznek; mert a bölcs, a ki hallgatni tud, még bölcsebb lesz.« Ez a szigorú csend nemcsak a tulajdonképeni kolostorban, hanem a műhelyekben és a majorságban is kötelező. A hol szükséges, a munka vezetője int vagy egy vezénylő szót hallat, és ismét teljes a némaság. A pásztorok, a szekeresek, a juhászok stb., — minden foglalkozás a már emiitett munkás-testvérekből került ki, — soha egy szóval sem zavarják a nagy természet örök hallgatását. Ha egy utas elmegy mellettük és üdvözli őket, viszont üdvözlik mély illedelemmel. Ha az ut felöl kérdezősködik, rövid felvilágosítást adnak. Ha szóba akar ereszkedni velük, tisztelettel bocsánatot kérnek: nekik nem szabad beszélni. Ha tovább incselkedik, többé egy hangot sem adnak. — így irja elő szószerint a szabályzat; ez a »silentium« törvénye a majorságban. Eddig tüzetesen nem szóltunk a napirendnek két fontos mozzanatáról : az étkezésről és a szórakozásról. Rövidek lehetünk ezekben, mert ezekkel az ősi czisztercziek is igen röviden végeztek. Ha nagyobb munkaidő volt, napjában kétszer étkeztek, déli 12 és esti 5 — 6 óra felé. Az év nagyobb részében csak egyszeri étkezést engedélyez a szabályzat és pedig vagy délután 3 órakor vagy pedig böjti napokon s igy az egész nagy böjtben esti 5—6 óra felé. A reggelizést egyáltalán nem ismeri a szabályzat. Rendesen két fogás jött az asztalra; egyszerű főzelékek, melyekben a só és az olaj képezte a fűszert. Ha ez nem tette eléggé ízletessé az ételt, sz. Bernárd még két fűszert ajánlott szerzetes-fiainak az étvágy fölkeltésére: az éhséget és Isten szeretetét. A szórakozás ideje az étkezés után volt. Ezt az ösi források »collatio« névvel jelölik. Az egész abból állott, hogy a szerzetesek összejöttek s a 2*