Ciszterci rendi Szent István katolikus gimnázium, Székesfehérvár, 1897

— 20 — szentatyák irataiból vagy más épületes könyvből hangosan fölolvastak 5— 6 lapot. Utána aztán némi társalgás indult meg a hallottak fölött egész addig, mig a napirend másfelé nem szólította őket. A társalgásnak tárgyára és hangjára nézve a szabályzat szigorú utasításokat ad: =>A dévajkodást, a léha ízetlen tréfélkodást, a kaczagtató élczelődést száműzni akarjuk mindörökre a kolostorból és meg nem tűrjük, hogy a szerzetes ilyenre nyissa ajkát.« Egyébként ezen collatio alatt meg volt engedve, hogy a kik szomjaztak, valami üdítő italnak élvezésére az ebédlőbe betérjenek ; egyik szerzetesnek volt külön hivatása, hogy ebben szerzetes testvéreinek szolgálatára álljon. így telt le a napnak három negyed része. Az utolsó negyed a pihenésre volt szentelve. Minden munkát lehetőleg a nappali világnál kellett befejezni, és miután a szerzetesek az alkonyat beálltával az utolsó imádságot elvégezték, nyugovóra tértek. Az ágy kemény volt. Szalma-zsák, egy kis szalmával töltött párna és egy pokrócz: ebből állt az egész fölszerelés. Sz. Bernárd és az ősök úgy gondolkodtak, hogy a szerzetesnek nem is illik mélyen aludni. És ugyancsak Sz. Bernárd angyali türelmét mi sem volt képes inkább próbára tenni, mint az, hogy ha valaki szerzetes fiai közül álmában horkolni kezdett. »Az a szerzetes, — irja egyik levelében, — a ki egészen a sz. szabályok szerint él, a legkeményebb ágyon is édesnek találja a pihenést.« Valójában, eléggé kimerítette a testet is, a szellemet is a hármas foglalkozás: az imádság, a kézi munka, a szellemi munka. Alásrészt pedig a meg nem terhelt gyomor is megkönnyítette a csendes pihenést. így aztán mikor az éjjel puha szárnyaival leereszkedett a kolostorra, ott mélységes csendet és egy jól végzett napnak békés befejezése után édesen szendergő embereket talált, a kiknek ha voltak álomlátásaik, azok bizonyára a mennyországnak bájos képzeteivel voltak át- és átszőve. 2>r. piszter Jmre.