Ciszterci rendi Szent István katolikus gimnázium, Székesfehérvár, 1897

A kijelölés után rövid, de bazgó imádsággal kérték Isten áldását a munkára. A czisztercziek napi imádságában az u. n. Prima után, mai napság is megvan ez a részlet, mint a régi káptalanon a munka kiosztásának emléke; holott, pl. a világi papoknál, ez a részlet egészen hiányzik. Erre azután fölolvastak mindennap sz. Benedek szabályaiból egyegy fejezetet. Megemlékeztek rövid imában az elhunyt társakról. S mindezek végeztével mindenki a dolog után látott. Vasár- és ünnepnapokon még az a változás volt, hogy az apát beszédet tartott szerzetes fiaihoz a káptalanon. így pl. a clairvauxi apátság káptalanján hangzottak el azok a beszédek is, melyeket sz. Bernárd tartott s a melyekre akkor úgyszólván az egész világ figyelt. Azon időkből eredő levelekből tudjuk, hogy a Rajna partján, sőt messzebb Németország közepe táján, déli Francziaországban folytonos figyelemmel kisérik, minő eszméket fejteget a clairvauxi apát. Türelmetlenül sürgetik a clairvauxi titkárokhoz irt levelekben a beszédek megküldését. És azok rendkívül gyorsan terjednek szét és rövid idő alatt általánosan ismertek lesznek; az ember szinte felejti, hogy mindez háromszázaddal a könyvnyomtatás föltalálása előtt történt. Azonban kövessük a szerzeteseket a munkába. Sz. Benedek egy nagy elvet mondott ki, és a czisztercziek ezen elvet betüszerint való szigorúsággal vitték keresztül: hogy t. i. nem is szerzetes az, a ki kézi munkát nem végez. A kik azelőtt, künn a világban, előkelő szerepet vittek: kanonokok, püspökök, lovagok, grófok, herczegek, sőt királyi herczegek, — igy pl. az akkor Francziaországban uralkodó VII. Lajosnak testvéröcscse, Henrik, továbbá a német császári házzal rokon osztrák herczeg, frei singé ni Ottó, — minden megkülönböztetés nélkül vágták a fát, hordták és rakták össze ölbe, söpörtek, súroltak, mosogattak, gerebléztek, kapáltak, stb. stb. Kivált a nyári nagy-munka idején, minden szerzetes künn a réten, a szántóföldeken sürgött-forgott és kezdve az apáttól, végezte a nehéz arató munkát. Eleinte biz ez szokatlan volt. Sz. Bernárdról beszélik ősi forrásaink, hogy mikor ez a finom idegzetű, délczeg lovag első izben megkisérlette a sarlónak kezelését, szörnyű ügyetlenül esett ki a munka. Az öreg citeauxi apát, Harding István, egy ideig csak nézte az ifjú erőlködését; de mikor látta, hogy sehogysem tud sort tartani edzettebb társaival, sőt egészen eltikkad, — kiparancsolta a rendből, hogy kissé pihenje ki magát. Biz ez megszégyenítő parancs volt. Később aztán a gyakorlat segített a bajon, és sz. Bernárdnak egyik büszkesége lett, — szokott is evvel néha enyelgöen dicsekedni, — hogy képes volt versenyt tartani a legjobb aratókkal. Egyébként a czisztercziek kézi munkájának helyes megítélésére szükséges tudnunk azt, hogy a tulajdonképeni szerzetesnek, az u. n. monachusnak nem ez képezte fő életfeladatát; hanem az előbb már említett »isteni munka« és egyéb szellemi munka közé olyképen volt a kézi munka beillesztve, hogy az mint hatékony gymnastika is nagyon alkalmas volt az