Ciszterci rendi Szent István katolikus gimnázium, Székesfehérvár, 1896

* MÜLLER JÓZSEF 1852—1897 Hiába tapsolsz rettenetes halál; Kik érdemekkel nyertek örök nevet, Kik nem magok hasznának éltek, Büszke hatalmad alá nem esnek. VIRÁG. apsolt a halál. Az új ezerév hajnalán gyilkos kaszájával írta nevét intézetünk történet-könyvébe fel. Előbb lecsavarta a viruló ágat, azután kidönté a törzset. Előbb a közembert ragadta el végtelenbe rohanó szekerén, aztán a vezető ajtaja előtt állt meg. A megboldogult igazgató f. évi márczius 22-én így szólt az öt látogató testvértársakhoz: »Menjenek el Müller rajztanárhoz, nézzék meg, mi van vele; ma reggel hirtelen rosszul lett.« Elmentünk, — a halállal küzködö ágyához. A vész angyala már ott volt érte. Rá nézve segítség nem volt. Az élet kialudt, a világ, ez a művészi kézzel megrajzolt, felépített szép világ, már elhomályúlt előtte. Szemeire setétség borult, tagjai meghidegültek, a melléből felszakadt hörgö sóhaj mutatta még, hogy él. Azután az is elcsendesült; mire az éj beállt, kiszenvedett. Nem akartunk hinni szemeinknek. A férfikora delén, erejének teljében viruló ember, ki csak pár órával előbb vigan ünnepelte neve napja örömét, elnémúlt örökre.