Ciszterci rendi Szent István katolikus gimnázium, Székesfehérvár, 1896

X évtizeken át készült rögös pályájára s ha tán nem is eszményileg, de mindegyik képes megfelelni hivatásának. Soha sem iparkodott tehát egy kaptafára húzni őket, sőt tisztelettel hajolt meg az egyéniség eredetisége előtt. Jól tudta végül, mert magában érezte, mint jellegzetesen kialakult karakter, hogy önérzetes, s szellemileg tudatosan képzett egyént kényszeríteni semmire sem lehet. Bevégzett ember cselekedeteinek forrása egyedül saját jobb meggyőződése, lelkiismeretének szava lehet. Ezt ha nem követi, rabszolgává, vagy képmutatóvá aljasúl, a miért Isten és ember előtt felelős csak az leszen, ki nem ismerve az emberi szivet, zsarnokilag kapaszkodik annak érzelmeibe. A ki saját eszméit emberekbe átvinni iparkodik, annak a lelket kell megnyernie, melyről az erőszak feszítő vasa lepattan s a mely egyedül a szeretet, türelem kulcsainak nyilik meg. Nem egyszer elmélkedtünk vele e tárgyról s így jól ismertük gondolkozását. S ö gyakorlatban követte eszméit, érvényesítette elveit. A rideg bürokratizmust nemes humanizmussal váltotta fel. Hogy visszatérjünk tapasztalataira, megjegyzéseire, ö azokat mindig kedélyes társalgásokba szövötten, minden czélzatosság nélkül, szeretettel tudta előadni. A szerzetestanári együttélés különben is annyi alkalmat nyújt eszmecserére, pedagógiai s didaktikai elvek és esetek megvitatására, hogy csak némileg ügyes igazgató is azokban könnyű szerrel megértetheti magát, elveit és kívánalmait. S ha tán ily megbeszélések, mint megannyi tanügyi konferencziák, nélkülözik is a szigorú rendszerességet, tapintatos igazgató, a milyen volt Pallér is, könnyen vezetheti azok fonalát, felfűzve rá az aktuális kérdéseket. Ily eszmecserékről ugyan nem vesznek fel jegyzökönyvet, de gazdagítják velők a szellemi tökét. így fejlődik ki aztán a tanári működésben oly annyira szükséges köztudat, a tanintézeti tradiczió, melynek élesztésében s erősítésében Pallérnak úgy is, mint tanárnak, úgy is mint igazgatónak előkelő része volt. Ha mindehhez hozzáveszszük, hogy a tanügyi, egyházi hatóságokkal, a rendi kormányzattal való érintkezése kötelességének tudatától áthatott s mégis önérzetes, a társadalom, szülök, ifjúság iránt tanúsított bánásmódja előzékeny, szíves és gyengéd volt, hogy komolyabb