Ciszterci rendi Szent István katolikus gimnázium, Székesfehérvár, 1892

— 4i — Leángus Micsoda? Lisingus. Sivénus. Ah kincsem, barátom! elesett. Leángus. Hihető-e? Ki látta? Lisingus. Ezen szemek! Ah egek! ezen szerencsétlen szemek! En a torony tetejéről . . . Jaj nekem! . . . Láttam, mikor elszánta magát, rajtok ütött . . . reményiette, hogy . . . eleget iparkodott ... ah! nem mondhatom ki. Leángus. Meghűl a vér bennem. Lisingus. A fürtös seregbe bevágta magát . . . Környülvették, társai elszélyedtek, magát hagyták. Mit tegyen? egy kis csónakba ugrik e partról, el nem hagyja magát, egyedül mindnyájokkal szembeáll. Végtére erőt vesz a sokaság, hajóstól együtt elsellyesztik. így mindenfelöl elnyomatván, dárdákkal által s meg által verék. Most a vérével festett viz hányja-veti holt tetemét. Leángus. Fiamnak ily iszonyú pogány veszte leüt lábomról. Kővé válik a szivem. Ah sinai nép! odavan királyom! füstbe ment annyi esztendei bús gondom, dajkálkodásom! Mostoha, ah mostoha szerencse, azt érdemeltem-e. hogy ily sulykot verj megaggott, ősz fejemhez ? Ez-e jutalma annyi esztendeig Istenemhez, hazámhoz viselt hűségemnek? Ah Socnvangom ! mi hasznod jobbágyodnak atyai gondviselésében? Az országgal kínáltak, éretted megvetettem, saját egyetlen egy szülött fiamnak éretted csorbát metszettem. Ah édes vérem, kedves fiam! és mégis . . . (Aria 5-a). Ah ne szegd kedvemet, Meg ne vesd szivemet, En kincsem, Mintheus, Ulaniust. s Szerencsés lélek! Kinek így történt barátját kedvelni, Hív társát szeretni, Kedvét lelni. Ah szivem el ne hagyj, Hozzád jó kedvem nagy, Eletem istápja, s gyámolya vagy. Ah vajmi félek! Tudván mely gyakran elfordul a vakra Kit vártál az hatra Az ál koczka! 8. Kimenet. Ulanius és az előbbiek. Ulanius. Oh Leáng! micsoda hirt mondok! Leángus. Tudom, hallgass, kérlek, oda van ! elesett Sivénus. Ulanius. Éppen nem. Él Sivénus, éppen egészen van. Leángus. Oh egek! Lisingus. Micsoda Isten őrzette meg? Ulanius. Hiv társa Mintheus érette harczolt, megvédelmezte. Leángus. Mit mondasz?