Ciszterci rendi Szent István katolikus gimnázium, Székesfehérvár, 1892

— io8 — Imád, imád! . . . Valóban szomorú imádat: szülője minden nyomornak, bajnak s szenvedésnek. Elveszett mind, és el fog veszni mind, ki őt, a kárhozat fiát imádja. A pokol imája: élvezet s ez élvezetnek bére: kárhozat. Ki ellenáll, ki nem imád: annak jutalma itt a szenvedés, annak itt élte Golgota, de szép, dicső jövője: örök feltámadás. . . . E két ut van előtted földi ember, mióta Édened elveszett. Válaszsz e kettő közül: az első szép, virágos széles ut, rajt milliónyi sátán imádó .... de vége kárhozat: — a másik szűk, göröngyös, durva keskeny, tövissel bőven benőtt s lesben álló rablók miatt lépten-nyomon félelmetes, kevéssé járt, kietlen, elhagyott s a Golgotára visz .... de vége: életíidv s feltámadás. Válaszsz tehát, melyikre vágyói lépni? . . . Jézusnak utja ez utóbbi volt! . . . íme k. ifjak! mély értelme, jelentősége és tanulsága a mai sz. evangéliumi történetnek! Százszorta értelemteljesebb, ha a mai nap magasztos ünnepére gondolok. Róma a héthalmu örök város, Isten városa ünnepet ül ma. Ünnepét üli a szenvedésnek, a küzdelemnek, az igazságnak, (a megdönthetlen igazságnak magasztos ünnepét. Jézus megmutatta az élet útját . . . igaz, hogy rettentően szenvedésteljes ut volt ez, de végén ott ragyogott a feltámadás s a megdicsőülés glóriája. Bátran mondhatta: „Én vagyok az ut, az igazság és az élet." Róma öröklé Jézus örökét: az igazságot és a szenvedést . . . s a megdicsőülést. Igazsága él, s az szenved ma s szenvedni fog mindig, de vége iidv, örök dicsőség, glória. Róma öröklé Jézus örökét, hiszen a szikla, a Péter ott él, ott székel folyton. Rajt épült az Isten Fiának örökbecsű müve, az Anyaszentegyház. Róma püspöke öröklé sz. Péter örökségét: az igazságot, a szenvedést és a győzedelmet. Hiszen ez a Mesternek, az Alkotónak folyton és folyton élő élete. „Nem, nem nagyobb a szolga Uránál, nem nagyobb a tanítvány Mesterénél." Igazságot hirdetett a Mester, s irtóztatón megszenvedett ... de megdicsőült ! Igazságot hirdet az Egyház, szenved immáron 19. század óta Mesterének útját járja, s vége mindig a biztos győzelem, a megdicsőülés. íme mit jelent ez ? . . . Ugyanazt a mit a mai sz. evangeliumi történet: küzdelmet Isten és az ördög között. Az ördög utja: tagadás, élv és kárhozat: Jézusnak s Egyházának utja: igazság, szenvedés s megdicsőülés. Ép ma 50 éve annak, hogy szt. Péter utódja, Krisztus földi helytartója, az Anyaszentegyház feje: XII l. Leo pápa szentséges Atyánk Rómában, sz. Lőrinez vértanú tamplomában püspökké szenteltetett. Miként egykoron Jeruzsálem legelső hivei, buzgó imára gyűltek össze, mikor Heródes, Isten földi országa óta az első bitor király a legelső pápát börtönre vetteté, ép ugy ma 19. száz év óta Jeruzsálem első szentjeinek száz milliókra szaporodott unokái buzgó imában egyesülnek, hogy a jogtalan erőszak s a bitor hatalom által kifosztott és a börtön rabságánál kínosabb, mert tehetetlenebb fogságra vetett Péterért: Szentséges Atyánkért imádkozzanak. Ünnep, nagy ünnep, magasztos . . . de szomorú s éppen a szomorúságban fenséges ünnep ez, kedves ifjak! Hü képe Jézus földi életének. Szálljatok velem ma képzeletben Rómába a sz. Péter térre. Százezrekre rúg azok száma, kiket a hit, az igazság, az eszmény s mondjuk ki magyarán: a valódi élet-iidv varázsa, vágya s lelkesedés vitt oda. Ünnepet ülnek ... a szenvedő igazság magasztos fényű ünnepét. „Nézzétek ama