Ciszterci rendi Szent István katolikus gimnázium, Székesfehérvár, 1888

— 96 — cee; ccd, eed; edd, edd; vagy: ccd, d e e; edd, eec; c c d, c c d ; cdc, e d e. Mint látható a hármasok rímállása sokkal változatosabb, mint Petrarcánál s csak ritkán találjuk nála az olasz szonetteket annyira jellemző typuszt, melyben a befejező két sor nem rímel össze. Az a törekvés azonban már ismét megvan, hogy még egyes gyarlóbb rímek használata mellett is a sorok két-két szótagját csendíti össze. Az előadás mindenütt emelkedett, gondos. Pár, fenebb idézett példánkból is látható, hogy uralkodik a költői nyelv bájain. Uj, meglepő gondolatok-, hasonlatokkal, képekkel épugy találkozunk bennök, mint a könnyen folyó és zengzetes nyelv kellemével. Az idők szelleme, a költészet géniusza Császár óta tovább haladt, több szépséget teremtett, de a szonettben jobb műveket nem mutatott fel. Különben is mióta a nemzeties irány teljes, a népiest is felölelő, magaslatára emelkedett, a kötött versalakok használata gyérült, végre alig hogy ki nem szorult a költészetből. A szellem szabadsága lerontotta korlátait, elvetette az idegent s helyébe saját formáit iilteté. Nincs ebben rosszalandó, sőt a természetesség útját s a korszellem követelését látjuk benne. Csak az sajnálható, ha az egyéniség nyilatkozásában a forma teljes bomlását kell észlelnünk. Az egyéniség nagy költői közül csak Tompa irt három csinos szonettet, melyek közt „Olajág" cimü hangulatra, formai, eszmei tökélyre nézve egyaránt, sikerültnek mondható. Példa, hogy a legegyénibb költészet is megszólalhat a nehéz forma keretében. Petőfi nem adott szonettet, Arany sem, de ő megteremté a tartalom és alak harmóniáját. Az utóbbi idők költői és rímelői nem vetik meg egészen a szonettet, különösen „Hozzá" cím alatt nem ritkán találhatjuk gyönge példáit. Nem rég Bartók Lajos is közölt egy csinos szonettet a „Főv. Lapok"-ban. De kétségtelenül legjelesebb e tekintetben Radó Antal teljes és sokban becses Petrarca-fordítása.

1) Nem kívánunk e helyütt a mű részletes bírálatába bocsátkozni, nem mulaszthatunk el azonban néhány megjegyzést, a fordítás értékét illetőleg. Petrarcát kevesen olvashatják eredetiben s még kik az olasz nyelvben jártasak is, nehézségekkel kell küzdeniök egyes avult kifejezéseinek, helyének megértésében. S igy nagy szolgálatot tett Radó a magyar közönségnek és irodalomnak, hogy Petrarcát értelmes, szép fordításban közelebb hozta hazánkhoz. Tekintve, hogy úttörő munkát sikeresen végJ) Megjelent az „Olcsó Könyvtár" 216. sz. a „Petrarca összes szerelmi szonettjei," ford. Badó Antal.