Ciszterci rendi Szent István katolikus gimnázium, Székesfehérvár, 1888

— 58 — periódus arányos fejlődése nem található nála. Ő csak egy szabályt ismer, hogy a szonett propositio- és conclusioból áll. De ezt is másként alkalmazza, mint Petrarca. Shakspere szonettjei három négyesből, mint előtagból s egy párverversből (couplet) mint utótagból állanak. A négyesek egészen egyenrangúak s nincs köztük szabályokra vonható viszony, s nem képeznek mindig önálló gondolategészt, hanem egymásba folynak. A záró verspár megfelel a Petrarca fordulatainak, legtöbbnyire a négyesekből elvont eredményt adva. A fordulat azonban általán élesebb, merészebb, s ötletekben gazdagabb, mint Petrarca szonetteiben. A CXLY. szonett kivételével, mely négyes jambusokban van irva, a többi ötös jambusi lábakban lejt. A rímek elhelyezése: abab, c d c d, e f e f, g g. Tehát a Petrarca négy-öt ríme helyett hét s az ő ölelkezői helyett keresztezők vannak, mig a két utolsó sor párrím, holott az olaszoknál ép e sorok nem rímelnek egymással. Maguk az angolok is elismervén, hogy nyelvök csengő rímekre kevéssé alkalmas, mint az olasz, nem csodálhatjuk, hogy Shakspere rímei is közönségesen csak egy szótagra terjedők. Carlyle a héroszokról irt tanulmányaiban, bár felemlíti Shakspere szonettjeit, elfeledi magasztalni azokat, épen ugy mint Ugo Foscolo Petrarcáról szóló értekezésében megfeledkezik Dante szonettjeinek dicsőítéséről. Tény azonban, hogy Shakspere szonettjei, sőt csupán ezek kortársai előtt közkedvességben álltak. Ha már minden Shakspere-könyv felhozza, mi sem hagyjuk ki Meres szavait, ki „cukor édességüeknek" mondta e szonetteket, A XVIII. században meg oly mellőzésben részesültek, hogy Steevens szerint még a legszigorúbb parlamenti törvény sem lett volna képes olvasókat teremteni számokra.

1) Századunk meghazudtolta ez állítást, sőt szinte az ellenkező végletbe esett, főleg midőn a szonettekben biográfiát kerestek. Az igazság abban van, hogy a nagy költő ezen müvei is méltók a halhatatlan drámákra s a Vénus és Adonis, Lucretia s egyéb kisebb költeményekre, melyek magukban is a legkiválóbb szellemek sorába emelték volna szerzőjüket. Volt idő, mikor még Shakspere szonettjei is feledésbe mentek. Mennyivel inkább a poetasterek szeretkező lírája. A XVI. századnak főleg második fele szonettözönnel árasztá el az irodalmakat. Hogy oly mesterek után, mint Dante, Petrarca, Tasso, Shakspere kevés ujat és érdekest mondhattak oly themáról s azon formában, melyet ők kimerítettek, könnyen elképzelhető. Nem is távoztak messze forElze, William Shakspere, Halle 187ti., 379. 1.