Ciszterci rendi Szent István katolikus gimnázium, Székesfehérvár, 1886

00 ismeretével, a nélkül, hogy a természetnek mindig nyitott könyvét észlelték s kutatták volna s igy valami ujabbal járultak volna a természettudományoknak a régiek, kutató s fürkésző szelleme s hangyaszorgalma folytán első alapjában már megvetett épülete emeléséhez. Mi természetesebb tehát, minthogy a természet titkai, szépségei s ezeknek szellemi élvezete a középkorra nézve, — mondhatni — nem léteztek, vagy inkább hivatott résztvevőkre s magyarázókra nem találtak. Hogy mennyire sülyedt, a virágok iránt az érdeklődés a középkor végéig, bizonyítja Clusius növénytudós azon nyomatékos megjegyzése 1589-böl, hogy Hollandiában Centifolia is található, s hozzáteszi, hogy még M. Frankfurtban is látta azt az előkelők kertjeiben. Maga a rózsa s annak müvelése általában nem örvendett keletnek, csak a szerzetes házak, különösen a benczések kertjeiben talált biztos menedéket s gondos ápolókra. Németországban a legrégibb emlékezés a rózsára a 8. században Nagy Károly azon kapitulariáiban található, melyekben a gyümölcsfák, táplálék- s orvosi növények termesztését a császári birtokokon s kertekben elrendelik. Isidorus Hispanensis (700 körül) „Származások könyvé

u-ben valamint Walafridus Strabus (850 körül) egyszerűen rózsát említ s annak német nevét a piros színtől származtatja. Ezután a 1'2. majd a 13. században tűnik fel egyegy természetrajzi munka, melyekben a rózsáról mint orvosi növényről van szó azzal a megjegyzéssel, hogy ha a „kerti" rózsát elhanyagolják s nem nyesik, úgy „vaddá" lesz, s ez viszont gyakori átültetés s gondos ápolás mellett „szelid" rózsává lesz. A 15. századi „Természet könyve" (Puch der Natúr) már megkülönböztet egy-két rózsafajt. Egyéb, 15. századbeli szerzők közt Petrus de Crescentiis az orvosi alkalmazás mellett igy osztályoz: „Rózsák ismeretesek : néhány fehér, néhány piros, néhány szelid, néhány vad. A fehérek, szelídek s vadak erős töviseket hordanak s kerítésre alkalmasak, a pirosaknak tüskéi gyöngék." Csak a 16. századdal kezdődik a tudományos természetvizsgálat időszaka, midőn Németországban Matthioli, Tabernamontanus, Camerarius, Plantinus már 8—10 rózsafajt különböztetnek meg s ismertetnek. Söt a 17. s 18. század nevezetesebb botanikusai, mint Bauhin G. 17, Tournefort I. pedig 25-féle vad s szelid rózsát ismer, melyeket Linné tizre szállít le. A bécsi Clusius 1601-ben legelőször említi a R. centifoliát „batavica" néven mint valami különlegességet. Ezen században már Németország több városában a déli országok mintájára virágkereskedések keletkeztek, melyek utján, egyéb dísznövények mellett a rózsának számos nemesített alakja ismeretessé lön a fejedelmek s főurak kertjeiben. A moschusrózsát 1565-ben a hires Fuggercsalád hozta be Augsburg, Nürnberg s Ulm környékére, mely városok mindmegannyi középpontjai voltak a németországi virágkereskedésnek. Különösen a keresztes hadjáratok ideje alatt s később, a keleti tájak pontosabb átkutatása után, kezdett a nyugat megismerkedni a rózsának keleten, s délen már századok óta ismert válfajaival. Lassanként új s ismeretlen fajok vándoroltak be a középkor végével s az új-kor elején Európának föllebb