Ciszterci rendi Szent István katolikus gimnázium, Székesfehérvár, 1886

59 ség, az akkori természetrajzi ismeretek s leírások kezdetlegessége folytán fölötte homályosak. Plinius foglalkozik ugyan irataiban ilyen kérdésekkel, azonban a nála szokásos alaptalansággal s könnyelműséggel. Adatai nyomán eligazodni sokan törekedtek már, de sikertelenül. Vagy midőn Herodot az úgynevezett Midas-kertjeiben, Mekedoniában, a 60 levelű rózsát különösen kiemeli, nem tudhatjuk, melyik rózsát kell tulajdonképen ez alatt értenünk. Schleiden szerint az a R. gallica egyik változata a R. pumila Dec. lehetett. Theophrast öt-, tizenkét- s húszlevelű rózsája valószínűen a Rosa gallica, melyet Görögországban még jelenleg is eléggé művelnek és vadon is terem. Ezenkívül volt még a görögöknél s rómaiaknál a R. sempervireus L., R. canina, néhány válfajával, R. villosa L., R. pimpinellifolia, vagy spinosissima és a R. centifolia. 1 Plinius a korában ismert rózsák közt 11 föalakot és 4 alfajt különböztet meg; ezek: R. Praenestina, Campana, Milesia, Trachinica, Alabandica, Spineola, Centifolia, Graeca, Graecula, Moschata, Coroneola; R. alba, palida, spinosa és quinquefolia. Hogy azonban ezen néhány fajtán kívül még más rózsáik is voltak, azt Theokrit, Theophrast, Dioscorides, Virgil, Ovid, Seneca, Varró, Palladius, Columella és Plinius kertészeti, különösen pedig a rózsa ápolására, szaporítására s nemesítésére vonatkozó irataiból következtethetjük. 2 Mindezen szerzők a náluk díszlö rózsákat csak a legáltalánosabb jegyek pld. a viráglevelek száma, szine, illata, sima vagy érdes volta szerint írják le, s a város vagy vidék után nevezik el s idézik, mint Plinius föntebbi 11 -féle rózsája is mutatja. Ezen utóbbi szokásuk alapján ismerjük az ö nevezetesebb rózsatelepeiket is, milyenek voltak: Thracia, különösen Philippi környéke, Cyrene, Lokrí, Megara, Samos, Tenedos, Magnesia, Karia, Aegyptom, Enna (Siciliában) Campania, Pranesfce, Carthagena (Hispaniában) s Pastum (Poseidonia) a Sorrent öbölnél. Az ó-kor említett természetbarátai után mondhatni 1300 éves közöny, részvétlenség s pangás állt be a természetrajzi ismeretek terjesztése s fejlesztése körül. A papság, mint a tudományok hordozói s terjesztői, megelégedtek a régieknek, különösen Dioscorides, Aristoteles s Plinius iratainak kivonatos 1 Mindnyája közt a legkétesebb, a mennyiben behozatalának ideje, vagy egyáltalán annak tenyészése a görögöknél eddig bizonytalan. 2 Különösen a latin íróknál találunk különféle módokat, mint lehet egyik fát a másik bármily nemű s természetű fába oltani. Plinius elég vakmerő azt állítani, hogy Lucullus kertjében látott egy oly beoltott fát, mely körtét, almát, fügét, szilvát, olajbogyót, mandolát és szülőt termett!!! Az ily állítások alaptalansága mindenki előtt nyilvánvaló. A rózsának olyatén ápolása, hogy szárát üres narancs- vagy tölgyfatörzsben növesztik fel, már a régieknél ismeretes volt, Ha a kísérlet sikerül, akkor a rózsatö addig nö s láttatja az idegeu törzsön ülő virágos koronáját, míg a hüvely sziife nem lesz. Olaszországi s afrikai kertekben ez eljárás különösen divatos. 3*