Ciszterci rendi Szent István katolikus gimnázium, Székesfehérvár, 1886

54 hiányzanak is, elhiteti magával, hogy az reá nézve minden körülmény között csak javára szolgálhat. Ez lehet oka, hogy a rózsát, mint az emberiség kedveltjét, régebb időkben a gyógyászatban is használták, nem annyira a tények s tapasztalat álta igazolt gyógyító-ereje, mint inkább a hibásan beléhelyezett bizalom s hit alapján, mely nagyon sok esetben a babonával volt határos. Különben a régiek orvostanában az egyes gyógyszerek alkalmazása körül a tudomány, hit s babona kisebb-nagyobb mértékben s csodálatos módon egyesülnek s érvényre jutnak. A régi gyógyászat a görögök négy elemének (lóg, tüz, föld és viz) megfelelően, mint mindent, úgy a betegséget is ezekből s ezek tulajdonságainak keverékéből állónak tart, mit ők temperamentumnak neveztek. A betegségek alaptulajdonságaiként tehát hideg, meleg, száraz s nedves erőket különböztettek meg. Ugyanezen kategóriák szerint osztályozták a gyógyszereket is. A lázas meleg természetű betegséget hideg, a szárazat nedves keverékű szerrel gyógyították, illetőleg közömbösítették. 1 Hogy mily alapon vélték fölismerhetni valamely betegségnél vagy gyógyszernél egyik vagy másik temperamentumot, azt a mai felfogás szerint elfogadható módon megállapítani — természetesen nem könnyű dolog volna. Épen ez a pont az, hol a bizalom, hit, babona vagy néha a legelemibb érzéki észrevevés játszották a főszerepet, melyek aztán vajmi kevés biztosítékot nyújthattak az eredményre nézve. Porta János olasz orvos például igy okoskodik: „Az égető lángvörös szinű virágok a gyulladásoknál szolgálnak csillapítószerül; a melyek pedig a bortól kipirult arcz színével birnak, mint a rózsa, azok megszüntetik a részegséget." A rózsa nedvei mindig a hidegek közé soroltattak. Tabernaemontanus 1731-ben kiadott német növénytanában a rózsa természetéről, általános tulajdonságáról s gyógyhatásairól ezeket írja: „Dodonaeus és Matthiolus azt irják, s a tapasztalás is eléggé bizonyítja, hogy a .rózsák nem egy természetűek s anj'agúak. Némelyek ugyanis földes természetűek s összehúzó tulajdonságúak, mások pedig a bennük lévő temperamentumok s elemek keveredése folytán nedvesek s vizenyősek. Némelyek bizonyos finom s légszerü természetűek, keserű izüek s kellemes illatúak, mint a Rosa provinciális és a R. muscata (fehér bizainrózsa), melyeknek kissé melegebb természetűk (temperamentum) vagyon. Általában mégis mindnyájan hideg természetűek, s mint némelyek tartják, összehúzás tulajdonságúak. Megjegyzendő, hogy a friss rózsák keserűbbek, s hogy a szárazak jobban összehúzok. A rózsákban levő molyhok szintén szárítanak s össszehúznak, de még inkább -maguk a rózsák. Az orvostanban különösen háromféle fordul elő: a fehér, piros ós testszinű; leghatékonyabbak a rózsamagvak és a testszinűek." 1 Ezen elmélet s gyógymód megalapítója a görög Hippokrates volt (az 6. sz. Kr. e.) tökéletesítette Galen.