Ciszterci rendi Szent István katolikus gimnázium, Székesfehérvár, 1886

uf^. EÓZS .A.. „(Stíazom megánc&atni €í vitác/cs fiifníMzC €1 Kinyid zsancfc zázsát."' (Sínaizccn, 53. cFozd. CAetviewü 8.) JK növényvilágnak az egész természet háztartásában ép oly szembeötlő szerepe van, mint az összes emberiség életében. Egész népek sorsára: szellemi fejlődésére s kialakulására, anyagi felvirágozására döntő befolyású a küzdelem, melyet az emberiség a növényvilággal folytat, hogy rajta győzödelmeskedjék. Dél-Amerika fölötte termékeny növényzete, a maga őserdőivel, legyőzte őslakóit ebben a küzdelemben; mig az északi, kevésbbé termékeny vidékek lakói küzdelmeik árán sokkal magasb műveltségre tettek szert. Hosszú időkön át csak életszükségletből foglalkozott az ember különösen a hasznothajtó növényekkel, s akkor is csak a földmívelö, a kertész s az orvos. A növényekkel való eme foglalkozás kapcsán már a legrégibb időtől fogva bizonyos benső viszony fejlődött ki az ember s a növény között; az előbbi részéről a ragaszkodás és vonzódás mindig nagyobb s nagyobb lön, az utóbbi pedig ezért a néma hálának sokféle hasznot s gyönyört nyújtó adományaival adózott. Az önfentartás ösztönéből kifolyólag kezdetben — és pedig hosszú időn át — a hasznosság elve volt a fő indító ok az ember s a növényvilág között a kölcsönös viszony létesülésénél. Csak később, évezredek folyamán át ébredt föl a vágy, hogy a hasznost e téren is összekösse az élvezetessel, a gyönyörködtetövel; vagy ezt esetleg külön is föllelje, ápolja, fejleszsze s kedélyvilágával vonatkozásba hozza. Midőn már a fizikai ember igényei kielégittettek, előállt a szellem a maga követelményeivel. Olyan valami után vágyott, a mi nem hajt ugyan neki közvetetlen hasznot, de szellemére hat; a mi benne örömet, elégültséget, ragaszkodást, vonzódást ébreszthet s benne emolkedett hangulatot kelthet. Vágyott a szép után ! S ezzel is azt igazolta, hogy létének czélját 1*