Ciszterci rendi Szent István katolikus gimnázium, Székesfehérvár, 1886

35 „lm itt van az utolsó rózsa, mely Nyilt a világon. Hasztalan virág, Más százezer testvérrel foglalá el A legbujább tért a lengő kalásztól; Nagy gyermekek kedves játékszere ! Sajátságos jelenség az valóban, Mint kaptak egykor ily játékokon. Virágot terme még a szellem is: A költészet s Ilit- ábrándképeit, S csalóka álmok karján ringatózva Eltékozolta a legjobb erőt, Hogy .életczélja parlagon maradt " Ha a világtörténelem valamely korára egész terjedelmében állnak s elfogadhatók a jövö tudósának e satyrikus, kicsinylő s vádaskodó megjegyzései, akkor bizonyára a római birodalom hanyatló korszakát lehet s kell itt értenünk. Az egykor hatalmas római birodalom megdőlt, a szép Görögország elpusztult, Kis-Ázsia, Aegyptom, Sicilia, Campania, Práneste, Carthagena (His-^ pania) s Pastum rózsáskertjei, mint egy régi fénykor romlás felé* induló, még a természet tiszta s ártatlan adományaival is féktelen vágyai érdekében visszaélő s azokat megszentségtelenítő nemzedéknek bűnös élvezetforrásai megsemmisültek, kiapadtak. Pastumnak még a 2. és 3. században biíján díszlö kertjei, elragadó s kellemes éghajla.tú vidékei ma már elhagyottak ; tövis- és bojtorjánbokrok borítják süppedős mocsárjait, melyek dögleletes légtől párolognak. A kígyók raja-lakta vadonok évszázadokon át tengődő s szomorú képei minden földi öröm s szépség múlandóságának! b) A rózsa a kereszténység kezdetén s a vallási szertartásokban. A rómaiak bűnös üzelmei miatt, melyekbe a rózsát is oly méltatlanul belevonák, a kereszténység egy időre teljesen elfordult a rózsától, mint a hitetlenek gonoszságainak s elvadult erkölcseinek emlékeztetőjétől. Az egyházatyák kezdetben, különösen Alexandriai Kelemen, Tertullián, Lactantius s mások, keményen irtak s beszéltek az illatszerek, kenőcsök, rózsakoszorúk használata s általában a fényűzés ellen. Mindez azonban csak addig tartott, mig a kereszténység erösebb gyökeret nem vert. A virágok használata mellett ugyanis a rózsa első sorban részesült a keresztény egyházban öt megillető tiszteletben, a mint ez már a fönnebb mondottakból is kiviláglik. Csakhamar kivívta magának a méltó helyet a különböző szertartások fényének s symbolismusának emelése körül; sőt épen a kereszténységnél fogva még inkább gyarapodott régi méltóságában. A keresztelendő fejére lelki újjászületése s az egyház tagjai közé történt fölvétele jeléül rózsakoszoriit szoktak tenni. A római eredetű menyasszonyi koszorú használata, mely ellen az egyházatyák kezdetben különös erélytyel léptek fel, lassanként ismét megengedtetett s szokásba jött, sőt ar. szájú szt. 5*