Ciszterci rendi Szent István katolikus gimnázium, Székesfehérvár, 1886
34 a rózsavizet sok ételeiknél azok illatossá tétele végett használták, — Apicius leirja egy rózsaétel elkészítési módját. A megtisztított s alsó fehér végeiken levágott sziromleveleket mozsárban össze kell zúzni s ehhez egy (meg nem nevezett) mártásszerű lét önteni. A keveréket szitán át kell szűrni, hozzávenni négy borjuvelöt meghintve törött borssal és sóval, az egészet össze kell keverni másfél pohár jó borral, s néhány kanálnyi finom olajjal. Ezt a keveréket aztán olajjal jól bekent edényben meg kell sütni. Seneca az említett inyenczröl és Nomentanúsról megjegyzi, hogy konyhai mesterségeik sikere a fölhasznált rózsamennyiségtöl függ. Számos ételeik a közéjök fűszerként kevert rózsakivonatoknál fogva nyerték nevöket. A rózsabor a rómaiaknál közönséges ital volt, melyben különben fürödtek is. Heliogabal, ki nagyra volt azon találmányával, hogy a rózsabort fenyűtobozok kivonatának hozzáadásával ö tette finomabbá s csipösebbé, egész halastavakat rózsaborral töltetett meg, s miután abban megfürdött, akadtak olyanok a nép között, kik azt ajándékkép elfogadták. így történt, hogy az érzéki gyönyörök s elpuhultság miatt senyvedő világfit a rómaiak, elég elmésen, rózsák közt kimúló bogár képében tüntették fel. A pazarlások s a természet legártatlanabb adományaival való gonosz visszaélésnek s megszentségtelenítéseknek az említetteken kivül különben még számtalan más példáit is följegyezte a történelem a császárság korából. A roppant fogyasztásnak megfelelöleg kiterjedt, mondhatni, nagymérvű volt a rómaiak tevékenysége s gondoskodása a rózsatenyésztés körül. Virgil, Ovid, Seneca, Theophrast, Varró, Plinius, Columella s mások irataiból megítélhetjük, milyen virágzó volt náluk a kertészet. Legtöbbször s a legnagyobb dicsérettel emlékeznek meg Tarquinius Superbüs és Lucullus rózsáskertjeiröl a nápolyi öböl mellett, Baja közelében. Különösen a költök által annyiszor megénekelt Pastum kótszervirító rózsái lettek nevezetesek. Ciceró s Pompeius idejében a gabona drágaságának egyik föoka volt, hogy a legjobb szántóföldeket lassanként óriási területeken virágzó kertekké, parkokká s rózsamezökké alakították, miről Hortensius is panaszkodik. Od. II. 15. 5. Varró azt jegyzi meg, hogy jóllakásig csak Sardinia ós Afrika terményeiből ehetünk. Martial (Epigr. VI. 80.) igy kiált fel: „Aegyptom lakói! küldjetek nekünk gabonát s mi majd azért rózsát fogunk nektek küldeni." Tiberius császárnak egy, a tanácshoz intézett levele a mezőgazdasági viszonyok hanyatlását árulja el, midőn egész Italiának élelmi szervekkd való kellő elláthatását a szelektől s hullámoktól t. i. a kedvező hajózástól föltételezettnek mondja. Lehetetlen, hogy eszünkbe ne jusson e helyen Madách „Az ember tragoediája" 12-ik színének azon jelenete, melyben a költő lélekben a phalansternek évezredek után beálló sivár korába áthelyezkedve megszólaltatja ama kor tudósát, ki muzeumában — a többek közt — az azon korban már ős-növényzetünket s különösen a rózsát igy mutatja be a legtávolabbi jövőbe varázsolt Ádámnak:
