Ciszterci rendi Szent István katolikus gimnázium, Székesfehérvár, 1886

29 hol Caldres rózsája, megfosztva éltet adó napjától, emésztő bánatát szeretett virágainak panaszlá el, melyekkel börtöne falait tele rajzolá. Az utolsó virág, melyet rajzolt, egy szirmaitól majdnem teljesen megfosztott rózsa volt, melyben egy féreg rágódott. Igy hullatá el Cadres rózsája is ifjú szépségének szirmait, a szivében rágódó féreg miatt, mig bánatos fejét egy este örök nyugalomra nem hajtá. Nem ugyan jelentősége miatt, hanem csak alpesi eredeténél fogva kapcsolódik az előbbihez az a monda, melynél fogva Laurin, a törpekirály, leánya számára, a mai Merántól nem messze, egy nagyszerű rózsáskertet rendezett be. A vidéket oly pompás illatár lengé át, hogy tőle a szomorúak fölvidultak s a betegek felgyógyultak. Abban a kertben, melyet selyem zsinór vett körül, a csalogányok oly szépen énekeltek, mint sehol másutt. Bejárata a mai Hauenstein váromladékainál volt, nem messze a „zöld fenyű"-töl, mely már akkor is állt, midőn a berni Dietrich Laurin királyt ugyanitt elfogá. Középkori mesékben végül a rózsa mint a halál előhírnöke szerepel. A lübecki káptalan tagjainak gyüléstermében az egyesek helyén talált fehér rózsa három nappal előbb tudtukra adá bekövetkező halálukat. Hasonló monda van a boroszlói és liildesheimi káptalanokról. Egykor egy Eabundus nevű fiatal kanonok a többiek előtt jelenvén meg a teremben, a végzetes fehér rózsát a maga helyén találta, mire azt azonnal egyik társa vánkosa alá helyezé. Ez azonban még Eabundus előtt a maga helyét üresnek találván, a kettő közt viszály keletkezett a fölött, hogy kit illet a fehér rózsa. Eabundus végre azzal fogadkozott, hogy, ha nem mond igazat, úgy halála után ő legyen társai halálának hirnöke. Ez be is következett, mert harmadnapra a fiatal Eabundus csakugyan meghalt. Mint társai halálának híradója, ebbeli szomorú tisztét azóta a sírkövén hallható háromszoros csattanással teljesíti. A Corvey apátságban a rózsa helyett ugyanily szerepben a liliom lép föl, mely a halálra vált szerzetes széke fölött függve jelenik meg. (Lilium nuncius mortis fratrum nostrorum). Egy zsidó népmonda szerint II. Eudolf egy kegyeltjéhez, ki varázsoló hírében állott, a halál csak rózsa alakjában tudott hozzáférkőzni. Svéd monda szerint Mária a meggyógyuló beteg gyermekeknek ízletes epret ád még téli időben is; a kik pedig elhalnak, azoknak rózsát nyújt át. Ha a rózsának sok oldalú jelentményét egy képben akarnók feltüntetni, alig sikerülne az jobban, mint sikerült — habár öntudatlanul is — azon egyszerű, természetes gondolkozású, de meleg érzésű hannoveri falusi sekrestyésnek, ki elhunyt jegyese sírjára egy egyszerű, de mély jelentőségű, s Matthisson által is megénekelt emléket állított. A sírra helyezett kő lapjára ugyanis egy rózsa körvonalait véste s alája csak ezen pár szót: „ilyen volt ö."