Ciszterci rendi Szent István katolikus gimnázium, Székesfehérvár, 1886

21 ha neki viszont megengedik, hogy az ő varázs-eszközeik ellensúlyozására neki is szabad lesz valami ékszert alkalmazni. Elment tehát, hogy előbb Skamander folyóban megfürödjék. Midőn fürdés után liliomot s ibolyát szedegetett, a közel lévő rózsabokor kellemes illatával magára vonta figyelmét. Mellőzve tehát a liliomot s ibolyát, rózsából koszorút font s azt fejére illesztve ismét megjelent verseny társnői közt Ida hegyén. De ezek be sem várva Párisnak, a pályabírónak ítéletét, levovék fejéről a rózsakoszorút, s azt megcsókolva ismét fejére tevék annak elismeréseül, hogy á rózsák neki, a szépség istennőjének is ép annyira szolgálnak díszéül, mint a mennyi bájt s kellemet kölcsönöz . azoknak ö maga. A külső szépségen kívül, különösen a fehér rózsa még jelképe a szív és lélek szépségeinek is, úgy mint az ártatlanságnak, a szűzi szeméremnek, szerénységnek s általában az erényességnek. Csak a hol ezen maradandó értékű lelki tulajdonok megvannak, hol a testi szépség a benne lakozó lélek s sziv nemességének kinyomata, s harmóniában áll a benső élettel, csak ott van meg a testi szépségnek igazi értéke s csak ott képes ez környezetét állandói őszinte, önzetlen, eszményibb rokonérzelmekre hangolni, s a külsőn visszatükröző sziv melegével igazi hatást kelteni. Megnyerő fantáziával tünteti fel Jens Baggesen, dán költő, a század elejéről a rózsát, mint a női ártatlanság képét egy allegorikus költeményében. A gyöngéd rózsabimbó édes álomba merülve szunnyad az anyatermészet ölén ringatva a tavaszi szellőtől s körüllengve a kábitó illatártó]. Már minden új életre ébredt körülte: tarka pillangók szállongnak mindenfelé, a fák leveleit a zephyr lengeti, dereng az éltetadó napvilág, cseveg a csermely és zsong a hab. De mindez nem, még a csalogány éneke sem képes a kis szunnyadó bimbót életre kelteni. Ekkor, a holdvilágos éj csendjében, a grácziák bájos társasága veszi körül a bimbócskát, s áldást hozón terjesztik el fölötte varázsukat, hogy az teljes rózsává fejlődjék. Égi hangjaik a kis alvó lelkéig hatnak. Életre ébresztik őt a kellem e leányai csókjuk melegével, melynek hatása alatt aztán mint a virágok legszebbike — legméltóbb képéül az ártatlanságnak — megjelen tavasz szülte testvérei sorában. A virágok hófehér szine különösen hat kedélyünkre; az ártatlanság s a romlatlan gyermeki állapot képzetét kelti fel bennünk, s tekintetünket mintegy az égiek felé irányítja. A piros szín, különösen sötétebb árnyalataiban, inkább a földiekhez vonz, s ezek gyönyöreire emlékeztet. Innét a fehér rózsa és a liliom a szeplőtelen tisztaság, egyszersmind a szenvedés, hervadás s elhalás jelképe. A fehér rózsa a gyöngéd, a magába zárkózó szeplőtelen, s ebből folyólag az élet örömeitől idegen, bánatos s hervadó hajadon jelképe; mig a piros rózsa az életerős, vidám, ártatlan kedvtöltésekre kész leányzó képemása. — Ismeretes azon ősrégi, svájczi szokás, mely a fehér rózsával, mint az ártatlanság, illetőleg bűntelenség jelvényével függ össze. Ha valaki valamely bűntény gyanúja miatt fogságba kerü, de ártatlansága kiderül, a biró fölmentő Ítélete után, egy fiatal leányzó nyilvánosan egy fehér rózsát nyújt át neki, melyet aztán az ártatlanság