Ciszterci rendi Szent István katolikus gimnázium, Székesfehérvár, 1886

20 tanúskodik,' hogy abban a szerelóm, a rózsa, a tavasz, s némelyeknél a csalogány s lepke elválaszthatatlan fogalmak. — Uhlandnál Tanhuser dalában ezt olvassuk : „A kinek szive szerelemtől ég, az rózsakoszorút hordjon." „A virágok jelentményei" pedig Grimmnél igy szól: „Ki soha- semmi mást nem óhajt, mint kedvesének vonzalmát, a ki öt úgy szereti mint önmagát s ennélfogva bátorságot s kedvet nyer arra, hogy öt mindenütt védelmezze, az hordjon rózsákat töviseivel." A mint a babér, vagy az erdők hatalmas ágú királya, a tölgy — mely az idők viharainak ellenáll — a magasra törő s az élet viszontagságaival küzdő ifjúnak képe, úgy a rózsa az élet tavaszának örvendő, testi s lelki kellemeivel viruló hajadonnak legalkalmasabb jelképe. Az eszményi hajadonnak mintaképe minden idők s népek felfogása szerint a rózsa. 0 mindenkor úgy szerepelt, mint a szépség és szerelem rózsája, a szerénység ibolyája s az ártatlanság lilioma. Virágunk szépségei, pompás alakja, színének s illatának páratlan kellemei, öt a legalkalmasabbá teszik, hogy eme vonatkozásában is valamint általában valami megnyerőnek s szépnek megjelölésében s leírásában a legtalálóbb s legkülönfélébb hasonlatokra nyújtson bőséges anyagot. A „rózsás" jelző az ajak s száj, arcz, újjak, kezek s általában egyes testrészek leírásában már a görögöknél gyakorivá, mondhatni köznapivá lön. A nőnem általában sokkal gyakrabban áll vonatkozásban a virágokkal, mint a férfi, mert azok a nök gyöngédebb testi s lelki tulajdonságainak jobban megfelelők. A férfit leggyakrabban fákhoz hasonlítják, mert az erőt, a magasratörő tettvágyat, magasztosságot, komolyságot s méltóságot, mint a férfi jellemének vonásait hordják magukon. Mozartot pálmához, Goethét fügefához, Youngot datolyapálmához, Luthert tölgyhöz hasonlították. Nem jelentéktelen a már említett görög nyelvi sajátság sem, melynél fogva nymphé, ,leány

1 s ,menyasszony' jelentményén kivül nyíló rózsabimbót is jelent. A görögben s egyéb nyelvekben tok nőnév rokonságban áll a rózsa nevével, valamint a különféle nemesített rózsafajtákkal. S a mennyiben a hiúság s a divat iránti előszeretet a nőnem általános jellemvonásának mondható, ezen körülménynyel is legjobb harmóniában áll a rózsa minden egyéb dísznövények közt, az ö művelés által létesített, fölötte változatos alakú s díszítésű fajtáival, mind megannyi divatszerű módosulatai által. A párisi könyvtárban az orleansi herczeg által készíttetett, mintegy száz éves kerti virág-festmények közt oly alakú s színezetű nemesített rózsákat láthatni, a milyeneknek ma nyomaira sem akadhatunk a jelenben divatos nemesített rózsafajták közt. Tudjuk azt, hogy a nök mily változatos módozatokban s körülmények közt használják e nekik annyira megfelelő jelvényüket, talán természetes szépségeik emelésére, és pedig — mondhatni — minden mesterséges ékszer mellett egyedül a rózsát méltóképen. Midőn a három görög istennő, Athéné, Here és Aphrodité Ida hegyére vonultak a szépség babérjáért versenyezni, a két első csak akkor fogadá el a versenyt, ha Aphrodité bűvös övét leteszi. Az istennő engedett kívánságuknak,