Ciszterci rendi Szent István katolikus gimnázium, Székesfehérvár, 1884

18 hanem atyjának volt szabadosa, innét érthető a jogórtelmezök válasza is, a kik tagadták, hogy neki joga volna névleg vádolni; följelentést (irpóppTja'-í) ugyan tehet, de nem névleg (óvojiaoti Ttpoafopsústv), még ha ismerné is a gyilkosokat, hanem csak általánosságban (toÍ; SeSpaxóoi xai xtsívaat), aztán várja be, talán föllép valamely rokon (jrpocí;x(üv), hogy magáévá tegye a vádat. Itt a rokon alatt nem érthettek a jogértelmezők mást, mint a szabadosnak volt urát. Ámde erről tudták, hogy már meghalt, tehát az ajánlat csak puszta szertartás volt, melyet rokon nem létében a megölt iránti kegyeletből megtehetett nem rokon is. Ez némileg helyettesítette a rcpópp7j3'.;-t. — Hasonlókéi)en a betelepedett is csak TtpoazázriQ oltalma alatt talált jogorvoslatot. Piátónál, midőn Eutyphro atyja halálra gyötri fiának egyik munkását (jrsXátYjc tt? TJV sfió;), Eutyphro lép föl vádlóul atyja ellen az apycov (3aaiXsó? előtt.

1 Demostlienesnél

2 pedig Stephanos a Palladiumon vádolja Apollodorost, hogy ez egy szolgaféle nőt Aphidnában megölt,

3 és rabszolgákat vezet elő, a kik a megöltnek rokonai, bizonyára nem vádlókúl, hanem tanúk gyanánt arra, hogy ő (Stephanos) szabadon bocsátója a megöltnek, vagy pedig oltalmazója mint [iátoixoc-nak. Hogy polgár megöletése esetében, ha rokon nem volt, fölléphetétt-e vádlóul nem rokon, erre bajos egyenes választ adni, mivel a szónokoknál ilyen eset nem fordul elő. Pollux ugyan szólva a 7pa?paí-ról, azt mondja, hogy fpa'fTj-t emelhet bárki,

4 de hogy a gyilkosságnál, mely a' közbűntettek között oly sajátságos helyet foglalt el, az említett szabadalom érvényesült volna, ép oly kevéssé bizonyítható be, mint azon másik állítása Polluxnak, hogy ezer drachmát tartozott fizetni a vádló, ha a szavazatok ötödrészét meg nem kapta. De mivel Plutarcli is azt mondja Solonról, hogy a jogtalankodó ellen megengedte vádat emelni mindenkinek,

5 talán lehet egy más megtorlási eljárást keresnünk, mivel arra, hogy a megtorlás ilyen esetben rendes úton eszközölhető volt volna, a vallási és magánérdek főmotivumai, melyek egyedül képeztek jogos alapot a vádolásra, a szóban forgó esetben egészen hiányzottak. Valóban egy ilyen rendkívüli eljárás volt az a-a-for^, midőn a vádló a bűnöst az idézés mellőzésével a hatóság elé vezethette. Ha a hatóság az a-a^orffj érvényességét elfogadta, akkor a bűnös a bíróság elé állíttatott. Az ájia-fürf-rj meg volt engedve minden nagyobb bűnben, tehát gyilkosság esetében is. Ez esetben illetékes hatóság a tizenegyek (oI svSsv.a), az illetékes bíróság pedig a nagy néptörvényszék (rjXtaía) vala. Az áj:a('ü>YTj tpóvou sokkal előnyösebb volt a vádlóra mint a Ypa-irj tpúvoo; elesett ugyanis ez által a hosszas vizsgálati idő és a bűnös sem vonhatta ki magát a büntetés alól 1 Plat. Eutyphro. c. 4. 2 Dem. or. 59. §. 9. 3 <ÍJ? SXTSIVSV 'ATTOXXÓŐWPO; TTJV -pvaíxa atkoysipía. U. O. §. 10. 4 taÚTai; za? Síxa? r; oaai TOtaöta'., £tij) j3ooXo|JÍv<j> fpáífsadai. Pollux VIII. 40. 5 jcavti Xajtetv Síxirjv otzsp toö xaxwc TTSTOV^ÓTOC ISioxs. xai yáp nXTj^évto? ésépoo xai ^Xa^évTO? ££T;V T<O Sovajisvq) xai [íooXo;J-ávt;> fpárpsaftaL TÖV áSíxoövta xai Siwxsiv. Plutarch. Sólon. 18.