Ciszterci rendi Szent István katolikus gimnázium, Székesfehérvár, 1883

— 24 —• fogadja, s megjegyzi: „Soha én pénzért könyvet nem írtam, s nem is fogok soha az ilyen kereskedésen kapkodni. 1815-ben a Széchenyi Ferenctől alapított nemzeti múzeum könyvtári őrévé neveztetvén, kedvező anyagi viszonyok közé jutott. Ez intézetnek mije volt ő, leghívebben tükrözi vissza a „Magyar Könyvszemlének" legújabb kötete, melynek sorait a múzeum tisztviselőinek élénken érzett hálája sugallta. „A könyvtárnak, mint ilyennek, megalapítása várt Horvátra", mondatik egy helyen, „el kell ismernünk, hogy a Magyar Nemzeti Múzeum könyvtárát Horvát István tette azzá, a minek lennie kell", olvassuk ugyanott. Hangyaszorgalommal gazdagítá a meglévő alapot, rendezé, a mi rendetlenségben hevert, kutatá fel országszerte, a mihez csak hozzáférhetett. Érintkezésbe lépett a külföld tudósaival, könyvtáraival, egy Schlegel Frigyessel baráti viszonyt sző, mintegy erőszakkal vonja be az idegen földön lappangó kincseinket, hazafias melegséggel ismerteti tudományos s műveltségi állapotainkat, könyveinket, költőinket. Iparkodásai közt rendkívüli tanulmányokat tesz, egészen eredeti hajlamához tér vissza. Hazai történeteink kutatásába mélyed. Egymásután adja „Verbőczi emlékezetét", „Nagy Lajos és Mátyás király védelmeztetését", „Magyarország gyökeres régi nemzetségeiről", „Rajzolatait", „Ajászok", „Henrik portugalliai grófról, mint magyar királyfiról" c. munkáit. A nyelvészettel is csak annyiban foglalkozik, a mennyiben vele ősi magyar eredetet bizonyíthat, mint a „kaján magyar szóról" írt dolgozata. Az őstörténeti kérdésbe merülését elősegíti, hogy 1823-ban a diplomatika egyetemi tanárává neveztetik. Idejárulnak az 1825-diki országgyűlés előzményei, eseményei. Még nem volt elég, hogy hazánk a mult század végétől fogva lovagias hűséggel viselte a napoleoni háborúk terheit; nem volt elég, hogy a szerencsétlen pénzmunkálatok, melyek már maguk csordultig megtölték a keserűség poharát, népünket tönkre juttaták; nem érte be a kormány azzal, hogy országgyűléseink eltörlése, a magyar nyelv, általában a szabad szólás korlátozása által nemzetünk végső türelme tétetett próbára, — mindez nem volt elég: kellett még, hogy az 1821—22-diki rendeletek a Martinovics-korszak felidézését megkísértsék. Szívszaggató jajkiáltás hangzik szét a négy folyam mentében, mely a fenyegető ellenállás szirtéin törik meg. Mindenki elfordul e képtől, az ősi nagyságon mereng, hogy erőt merítsen reménnyel tekinteni ajö\ő idők elé. Kisfaludy K. a színpadon, Vörösmarty, Czuczor eposzaikban, Horvát törteneti munkáiban mutogatja a magyar őskor dicső emlékeit. S a tettre szólító példa megtermékenyíté a kor szellemét. Széchenyi István a jövő nagyságra irányzá nemzetünk figyelmét. S a „Hitel" szavai visszhangra találtak országunk kebelében. Csak Horvát maradt meg mélyen kezdett búvárlatainál, az őstörténeti kérdés vitatásánál. Kutatásaiban mind jobban elmerült. Lelkében mind erősebb