Ciszterci rendi Szent István katolikus gimnázium, Székesfehérvár, 1883

— 18 —• „Nem hal meg az, ki milliókra költi Dús élte kincsét, Ámbár napja múl; Hanem lerázván, a mi benne földi, Egy éltető eszmévé finomúl, Mely fenmarad s nöttön nö tiszta fénye, A mint időben térben távozik; Melyhez tekint fel az utód erénye; Óhajt, remél, hisz és imádkozik " Arany. Százados évfordulót ünneplünk. — Száz év az ujabbkori nemzetek életében egy századnál hosszabb időt jelent. Korunknak rohamos haladása a civilizáció terén oly vívmányokat mutat fel, minőket a régebbi századok szük határai között alig lelhetünk meg valahol. Állapodjunk meg egy pillanatra az épen le folyt száz év utolsó perceiben. Tegyünk úgy, miként az utas, ki a vadregényes vidék szépségei között magasabb pontra jutva egy percig visszatekint a megfutott pályára, nagyobb képen egyesíti a részleteket, gyönyörrel bámulja a csodás természetet, diadalmasan szemléli a legyőzött akadályokat, s azután lelkesedést merítve a küzdelmekből, uj erővel halad a kitűzött cél felé. Tekintsünk szét a legutóbb letűnt száz év magaslatán. A világesemények és hazai történetek képzeletfárasztó változatai vonulnak el szemeink előtt. Még látjuk az eszmék harcát a mult század végén; látjuk a szabadság zászlaja alatt Európa szerte száguldó hadakat; előttünk van a pusztulás, nyomor, melynek helyén egy uj, boldogabb világnak kell vala újra születnie Hallom a Marseillaisenek a félvilágot megrázó hangjait, mely nemzeteket ébreszt fel középkori álmából, hogy a jobb jövő teremtésére életet, erőt áldozzanak. A jövő eljött s a kiontott vérért a haladás nagyszerű műveit hozta jutalmúl. S a haladás hajnala hazánk egére is feltűnt. A mult század tespedő korszaka a munka, törekvés korára vált. Száz évvel előbb a deák nyelvű tudományosság csak félve követte a művelt nemzetek által felmutatott eredményeket, ma a nemzeti műveltség versenyre kél a nyugoteurópai civilizációval. A nyolcvanas évek önkényes rendeletei megfosztották nyelvünket veleszületett jogaitól, ma nemzet és kormány kezet fogva, hódítjuk vissza a sok tekintetben saját hibánkból elveszett területeket. A 90-es évek fellobbanó hazatiságának elnyomása után vétekké vált, mi ma a honfi, a polgár legszentebb kötelessége, dísze: a hazaszeretet. Látom a vérmező iszonyait s borzadállyal fordulok el tőle. Mert nem a lázadók, vértanuk áldoztattak ott fel... Fülembe csörögnek a Kufstein, Brünn, Spilberg, Olmütz váraiban zörgetett láncok. S jól esik e képtől a jelenhez fordulnom vissza, látni a ragaszkodást, mellyel a magyar hazáján csüng, látni „a felséges népet", miként hozza hódolatúl legszentebb érzelmeit nemzetének, királyának! S az irodalom, a művészet, közmívelődés mily távoleső ellenképeket tüntetnek fel a mult és folyó századunk 84-ik évében! ? A mult század második