Ciszterci rendi Szent István katolikus gimnázium, Székesfehérvár, 1882

— 14 — A magánhangzón végződő fa névszóról azt mondja (27. 1.), hogy azt a többes képzésnél, meg kell húzni, és a k-t úgy kell mellé tenni — itt (147. 1.) fa névszóhoz ah. többes képző járul: fa 4- ak. Orsó: orsók; hajdú: hajdu-k (27. 1.)—hátrább (148. 1.) a képzés már nem ily egyszerű, a képző magánhangzója előbb „elnyelődik" : hordó: hordóak — hordók | idő: idő-ök—idők .. Ez elvmódosítás a többnyire magánhangzósan felvett képzők érdekében történik. Lássuk, hogyan? A vadon képzett szó; alapszava vad; a képzésnél a többes alak levén az irányadó (148. 1.) — p. vad-ak, vad a gyökér, OTL képzővel adja a vadont; vada- tő csak nehézségbe bonyolítana. Vagy p. csepegdenom. ige, alapszava: csepp | a képző -eg, a cseppe- tő magánhangzós végével alkalmatlanság, a magánhangzósan vett frequ. képző mellett, csepe-j-eg nem fejleszthetné a „tsepeg" alakot, hisz fa: fa-ak—fák szerint a társult két magánhangzót egy hosszút hoz létre (148. 1.). A n. actionisféléknél majd az imperfectum szolgáltatja a töalakot (hisz: híve—hivés; aluva: aluvás 150. 1. | így: nyugovás, ev-és ivás 153. 1.); majd meg az ind. praesensbeli e. 3. személyalak mellett hozzá folyamodik ugyan e mód és idő e. 1. személyéhez is: áldom 4- ás j | falám-ol (falám Sándor I. szerint „palpus" 81. 1.) a második imperf. 1. szem. alakjától (151. 1.). A gyökér a Dbr. gr. felfogása szerint lehet értelme-vesztett hang is; igy lehet el a képző is világos jelentés nélkül (142. 1.). Az uj képzésnél a hasonlati alakulás, az analógia „egyformaság" a fő; azaz „vigyázni kell a származtatásnak arra a módjára, melly a szokásban levő és kétség nélkül igaz Magyar szavainkban feltaláltatik, úgy hogy három vagy négy esméretes jó szónak kell lenni, ollyan formájúnak, a melyet akarunk származtatni" (154. 1.). Számba veendő a képző funktiója is „természete és jelentése". Alaki egyezés, de értelmi különbség vagy árnyalat esetén, „jól eltalált lij szókat készíteni szükséges". Erre azonban kutatnunk kell a képzők értelmét s számba vennünk, minő alapszók mellett használatosak (158. 1.). A Dbr. gr. tudja, hogy nem minden szóhoz illik minden Végezet (154. 1.); már az igeragozásnál figyelmeztet, hogy a frequ. képzők megválasztják igéjöket (84. 1.). S ez kétségtelen érdeme a Dbr. gr.-nak. Az alapszóra, ennek jelentésére, alakjára fektet súlyt első sorban; ennek minősége szerint — névszói vagy igé.s voltához képest — csoportosítja képzőit (159—171. 11.). A képzés alapjáúl szolgáló szónak, szerinte, dívonali s analógiára támaszkodónak kell lennie. Nem helyes tehát a mondolat szó, mert nincs meg a megfelelő tő: mondol- (15G. 1.). A „felület" szó nem épül analógián, hiszen kerület igés töt mutat a fel praepositióval szemben (155. 1.) stb. A kritika ezen iránnyá vonul át szóképzésének v toldalékján, hol a több rossz új szó közt a fenebieket is elitélve — nyelvőrösködik (309. és 318. 11.).