Ciszterci rendi Szent István katolikus gimnázium, Székesfehérvár, 1879

kevesebb kívánalmaknak volt alávetve mint jelenleg, az emberiség művelődésében sok század mult el, mig a népeknél a nemzetgazdasági fejlődés alapfeltétele : a munkafölosztás általánossá vált. Kezdetben minden egyes család vagy népcsoport a saját életszükségleteinek fedezésére szükséges termeivényeket és eszközöket maga volt kénytelen előállítani. Csak később fejlődött ki az egyes népcsaládok és csoportok között annak szüksége, hogy az általuk előállított terményeket egymással kicseréljék. Ama terményeket, melyeknek előállítására kedvezőbb viszonyok között éltek, és melyekből többet és jobbat voltak képesek előállítani, melyeket ellenben más vidékek lakói épen nem vagy nehezebb és nagyobb munkaerővel állíthattak elő, kicserélték eme vidékek hasznos és viszont náluk ritkább terményeivel. Igy támadt minden kereskedésnek alapfeltétele: a csere, kezdetben család és család, később vidék és vidék, végre nép és nép, világrész és világrész között. A cserének ezen neme, midőn áruk árukért érték-közvetítő nélkül szereztetnek, föltétlen cserének neveztetik. Ily csere csak a társadalom legkezdetlegesebb állapotának felelhetett meg. Midőn később a termeivények kicserélése mind gyakoribb lőn és a csere mind szélesebb körben nyert kiterjedést, szüksége támadt annak, hogy a föltétlen csere helyett t. i. egy tárgynak más tárgygyal való becserélése helyett, oly tárgyakat találjanak ki és fogadjanak el, mely bizonyos meghatározott általános értékkel bírjon, tehát minden más a csere tárgyat képező érték meghatározásának mérvéül szolgáljon. Kezdetben, mint a történelem tanítja, különböző tárgyak szolgáltak a csere közvetítésére s igy kezdetben különféle értékmérők szerepeltek vagyis átvitt értelemben különböző pénz volt. Ily értelemben az első pénznek nyomai a vadászattal foglalkozó népeknél találhatók, hol is az elejtett állatok bőre volt csereeszköz és értékmérő. A görög és latin classicus Írókból olvassuk, hogy Görögország, Karthagó és Roma bőrpéuzt használtak. Oroszországban még Nagy Péter idejében (1700.) is volt bőrpénz. Amerika vad törzsei még akkor is számoltak bőrök szerint, midőn már az érczpénz használatát ismerték. Pásztor népeknél az ökrök képezték a csereeszközt és értékmérőt. Homer költeményeiben találjuk: „Diomedes és Glauchus kicserélték fegyverzetüket, akkor Zeus megfosztá eszétől Glauchust, mert fegyverzete arany és 100 ökörértékü, Diomedesé pedig csak réz és 9 ökörértékü vala. A latin pecunia szó hihetőleg a^eci<s-tól vette eredetét. Közép Afrikában rabszolgák, elefántcsontok, kagylók s gyöngyök szolgáltak értékmérőül; Mexikóban kukoricza s a Földközi tenger némely partvidékein faolaj képezte a csereközvetitőt.