Ciszterci rendi Szent István katolikus gimnázium, Székesfehérvár, 1874

- 35 tovább kelle forgatnia, hogy elveszszen. Ugylátszik tehát, hogy ezen rovar legerősb életszívóssággal bir. Good, az albanói nagyon meleg kénforrásokban, fekete rovarkákat látott úszkálni, melyeket ha hidegvízbe tett, azonnal elvesztek. — Reaumur s Geer bészélik, hogy légy álczák vagy nyüvek vizbe fagytak s midőn a jég felengedett, újra feléledtek. — A széles merülyről (Dyticus latissimus L.) ugyanazt többször tapasztalák. — A tolvaj furdancs (Ptinus fur L.) a szabadban 12 —14° R. fok hideget könnyen kiáll. A betűző szú egy tutajfából épen jött elő, mely három hóig vala befagyva. — 9) Sok rovarfajt véd a számos ivadék, a nagy s gyors szaporaság s álczáiknak a föld alatt vagy a növények belsejébeni tartózkodása. — Az álczák néha különösen védelmezik magokat; igy a tajtékzó tajtár álczái kifejlődésökig potrohúk végéről jövő habbal burkolják be magokat, mely őket elleneik, különösen a madarak ellen védi

1). —A védszervekhez sorolandók még: a némely lepkefajok szövő szerve is, mely mindenkor a fejtől a test végéig a bélcső mellett terjedő két, többé vagy kevesbbé hosszúra nyúlt tömlőcskéből (Sericteria) áll, s ezek a bebábozás előtt legnagyobb kifejlettséget nyerve, majd az egész potroh-ürt betöltik; elülről a száj mögött nyílnak s a nyálmirigy egy kiválmányát képezik, mely a szabad légen fonállá keményül s némelyeknél a bábot védő gubó (cocon) készítésére szolgál; — másoknál pedig arra, hogy azon kis üreget, melyben élnek, vele befedjék; a naplepéknél csak egyetlen szálban nyilvánul, melylyel magokat fal, karó vagy rudakhoz erősítik. A méhek által gondosan készített viaszlépet szinte szövő szervvel ellátott molylepke-álczák pusztítják, milyek: a viasz v i d or csáé i (Galleria cerella Hb). Ezek éjjel igyekeznek a méhkasba jutni, mi gyakran nem kis veszélylyel jár, mert a méhek őket minden ügyességök mellett is többnyire elérik és megölik, ugyanazért legtöbbnyire hosszú tojó-csövök segélyével a kasok melletti szalma vagy deszka hasadékokba rakják petéiket. A kikelő álczákra most azon nehéz feladat vár, hogy a kasba bejuthassanak. Lágy testük finom hártyával van fedve, de ezen kedvezőtlen sajátság mellett mégis arra utalvák, hogy oly állatok háztartásába osonjanak s tulajdonával táplálkozzanak, melyek nemcsak félelmes fegyverrel vannak ellátva, hanem mindenilys hasonló vendéget, mely közelökbejönni merészkednék, irgalom nélkül megölnek s kihajítanak. Kérdés tehát, hogys miként sikerül mégis bejutniok? A mint a hernyók a kas belsejébe érnek, selyemszálak s a fenéken levő viasz morzsákból egy fedett folyosót készítenek, melyben veszélytől menten fel s alá járhatnak. Fejlettebbek lévén, majd megszaporodván, felmásznak a lépre, melyből táplálkoznak. Járatukat belül erős fehér selyem szálakkal meghosszabbítják, kívül pedig ') V. ö. Leunis Zool. 664. 1. 4*