Székes-Fejérvári Naptár, 1926 (50. évfolyam)

Szépirodalmi rész

— 57 — kell, mielőtt az operációhoz veszi elő a késeket. — Nem kerülgetem soká a dolgot. Nem kínozom. Hiszen ki tudná job­ban mint én, hogy aminek meg kell lenni, azon jobb minél e őbb túlesni. Ne vizsgálja most annak a pesztának az arabeszkjeit leányom, mert akkor nem nézhetek a s>eme közé. Erre pe­dig nekem elkerülhetetlenül szükségem van. Emelje fel a fejét ! Úgy. És most mondja meg őszintén és becsületesen: szereti a fiamat? Vera, természeteién, ha a világot neki Ígérik, sem tudott volna e perc­ben kívánságának e'eget tenni, hanem e helyett lángba borult arccal ugrott fel, hogy véget vessen ennek a tête à tétnek, amely kezdett nagyon is külö nős fordulatot venni. Azon vette észre magát, hogy az öreg ember acélos ujjai a karját kapcsolják át és vissza- kényszerítik őt helyére. — Tehát szereti, — mondotta meg­győződéssel. — Most már nem marad más hátra, minthogy megértessem ke­gyeddel, hogy végig kell hallgatnia en gem. Nem azért törtem a fejem, amig kitaláltam a legcélravezetőbb utat, hogy most egyszerűen a faképnél hagyjon. Mit gondol, ha én rászántam magam, hogy tárgyalásba bocsátkozzam egy csitri leánnyal, annak okának is kell lennie. Egv széket készített magának és leült Verával szembe, aki most már halálsápadtan és egy szobor mozdulat lanságával ült a helyén és várta : mi következik ? A délutáni nap mielőtt eltűnt volna a ragyogó palotaiorok mögött, néhány ragyogó fényként dobott be bucsúzá- sul a nagy erkélyablak tükörüvegén. Egy közülök a leány arany barna ha­jára jutott, amely csllogo t, csillog tt, hogy a doktornak le kellett hunynia a szemét . . . Hosszú szünet következett, mely alatt a professzor idegesen dörzsölje a homlokát, mintha minden alkalmatlan gondolatot el akarna hersegetni magá­tól, aztán neki kezdett kitűzött fsiada tának, mely bizony nehezebbnek tűnt fel most neki bármely komplikált ope rációnál. — Az imént azt kérdeztem, szered e a fiamat ? Felesleges kérdés vök. I yen arcról, mely nyi t és makulátlan, mint­egy Szenté, leolvashattam a felele et. Erre az önkénytelen vallomásra azon­ban mégis szükségem volt. Ez t i az alap, melyre az egész mondanivalóm felépül. Igen kérem — szakította fé be önmagát, — mielőtt tovább mennék, beszélje el most már megismerkedésük történetét is Szeretném tudni, meddig vannak ? A fiatal lány arcát újra átfutotta az áruló pirosság. A szive v dúl dobo gott, a gondolatai olyan kuszák voltak, hogy egy összefüggő mondat kiejté sére nem hitte magát képesnek. MOLNÁR JÓZSEF SZÉKESFEHÉRVÁR, KOSSUTH-UTCA 3. SZÁM RŐFÖS-, ÚRI- NŐI DIVAT ÉS rövidAruhAza Legnagyobb választék saját készitményü női- és férfifehérnemüekben. Dús szalag és csipkeraktár. Babakelengye, női kötött kabátok, gyermek szwetterek és harisnyák. Legújabb férfi-nyakkendők és zoknik. Női- és férfi-bőrkeztyük. Tuly oseti Mave női harisnya különlegességek egye­düli elárusitója. Szabókellékek raktáron. Előzékeny, pontos kiszolgálás.-

Next

/
Thumbnails
Contents