Székes-Fejérvári Naptár, 1926 (50. évfolyam)

Szépirodalmi rész

— 41

A komitácsi.

Irta: Szekula Jenő.

Az őrmesterem akkor már olyan beteg vob, hogy alig vánszorg.:tt. Arca kifehérede t a kísérteties láztól. Szája széle megvonaglott ritkás és szürkülő bajusza alatt Széles háta meggörnyedt, mintha rettentő sulyok nehezednének reá. Forró ny^ri este volt, de karja reszketett a hidegtől.

Tudtam, hogy nem sok hasznát ve szem. Pedig kemény ütközet el tt ál lünk A vállára tettem a kezem.

— Mi baj van, Kempf? — kérdeztem résztvevőén.

Nem fe’elt, csak háp.agott Szeme üvegesedőn meredt a levegőbe,

~ Rakije ! — köhögte rekedten Pálinkát követe t Átnyújtottam neki tábori ku'acsomat. Nagyot húzott be lőle, a szomjsnhalók mohóságával. El sem eresztette többé. A hóna alá kapta, mint valami lázmérőt. Mint va'ami korsót, amelyben az élet eleven nedvei kocsognatr. hogy elriaszthassa a halál ijedelmeit.

—.Bátorság, Kempf 1 — bizhttamj Ott van egy emeletes épület, a régi török temető szélén. Majd leheveredhet a szalmán és kipihenheti magát Nagyot nyöszörgőit és súlyos teste nehézkesen törtetett előre a semjékes vakondturásos utón Az embereim rit kás szakadozott rajban köveitek b:n Bünket. Fölbomlott már minden katonás rend De kivertek bennünket az erdő bői s esik futva leheett menekülnünk, így is nagyon sokan odavesztek. Ahogy hátranéztem, Iá tam, hogy mindössze tizenkét emberem maradt az egész félszázadból, — akikkel elindultam a földerítő útra A beteg őrmesterem volt a tizenharmadik. A többi is mint riadt üldözött falka kóvályog a tarlón. Né melyik katona m'r alig vánszorog Olyik meg is sebesült. Az egyik le

hajol, hogy ingéből tépett ronggyal el* körözze vérző lábszárát. De most egyik sem akar elmiredni. Félnek. Tudják, hogy hátunkban vannak a kcmitácsik s azok irgalom nélkül lemészárolnák az elm:radozókat.

Az emeletes épületre mutatok.

— Majd teát főzetek. Ne búsuljon Kempf. Reggelre már kutya baja sem lesz.

Ott állunk a\üres és elhagyott nyári lak előtt. Az ég t szta és mélységesen kék. A szél vegigsöpri a füvet, amely magasan növi be a köveket a régi temetőn.

Távoli hegyek közül még most is hangzanak szórványos puskalövések. Ott még most is szórakoznak a komi- tácsik.

Elhagyott és vad macedón ősvidék ez. Kelet felé szikkadt, sárguló fenyvesbe burkolódzva merengenek Velles beomlott rézbányái. A legénység félköralakban körém seregük. A sápadt arcokról leri az aggodalom. Látszik, hogy bennem van most minden bizo* dalműk.

Ismertettem velük a helyzetet.

— Az volt a feladat, hogy üldözzük Vojnovics szerb komitácsi vezér menekülő hordáit. De az erdőben nagyobb ell : nullásra találtunk, mint gondoltuk volna. Vissza kellett tehát vonulnunk.

Helyeslő morgása vílasz.

— De tovább nem mehetünk. Az utak is bizonytalanok Itt ^töltjük az éjszaká*. Talán addig beérnek társaink is, akik elmaradtak az erdőn. Remélem, hogy nem olyan nagy a veszteségünk, mint az ebben a pillanatban látszik.

Ax őrmesterhez fordulok :

— Maga m g Kempf, aludja ki magát.