Székes-Fejérvári Naptár, 1926 (50. évfolyam)
Szépirodalmi rész
beszélt, miért?I Akármiért is telte, megbünhődött érte! És a parancsnok már alig várta, hogy beszélhessen vele, a szive ujjongott az örömtől, hogy a derék cserkészét, kit már elvesze tnek hitt, ismét visszanyerte Nehezen palástolt türelmeílenséggel hallgatta Pécsinél, aki hosszan beszélte, mint jutott ura munkához Csöreg ügyvéd, Laci apja révén, mint szűntek meg anyagi gondjaik és hogy hiszen miniez már nem ér semmit, mert életük örökre tönkre van téve. Végre elment. A parancsnok ur rög tön hivatta Bélát Az ajtónál künn egy próbaidős kis cserkész tartotta a tiz- perci szolgálatot, aki nen tudta elképzelni, mit ttrgyal a parancsnok ur azzal a kicsapott cserkésszel oly sokáig. Még csak két hete volt cserkész, nem tudott a kíváncsiságának parancsolni : bekukkantott a ku'cslyukon. Amit látott azon nagyon megütközött és hitetlen kedő társai előtt „cserkészbecsületszavára“ bbonyitgatta, hogy a p3rancs nők ur Kocsárt átölelte s aztán kezet adott neki. Kocsár pedig sirt, mintegy kis gyerek (milyen önérzettel mondta ezt a pöttöm másodi k cserkész !), de nem bánat ban, hanem örömében. Egyultal hivatalos komolysággal kihir dette, hogy a huszpercej szünetben csapatgyülés lesz. A csapat már együtt volt, amikor a parancsnok ur megérkezett. Mögötte jött Kocsár Béla és szerényen meghúzódott az egyik sarokban. A fiuk körülvették a parancsnokot és kíváncsian lesték ajkáról a szót, „Fiaim a nap>kbm Kocsár Bélát ki zártam a csapatból, mert a vasú i állomáson rikkancsnak állt be ami még nem le t volna nagy baj, de nem akarta megmondani, miért tette. Most megtud am . . . (A Fecskék felfigyeltek.) — Örse segíteni akart nagybeteg őrsvezetőjén. Bélának nem volt pénze és igy akart szerezni, még pedig sürgősen. (A Fecskék riadtan dugták össze fejüket és Csöreg L’.ci arca vérvörös lett.) — Az őrs hallgatást fogadott és Béla azt hitte, hogy velem szemhen sem szegheti meg. Pedig mi egy család vagyunk és nem lehet egymás előtt titkunk ? ! (A f cskék megszégyenül en horgásztatták le fejüket. Csöreg Laci izgatottan beszélt hozzájuk.) — így bizony magam is súlyos té védésbe estem és mindnyájunknak sok szomorú órája volt. Kccsár Bélát a csapatba ezennel ünnepélyesen visszaveszem. Feledtessétek vele szereke tel az elmúlt napok keserveit!“ Csőreg Laci előállott : „Parancsnok ur, kérem — hangja remegett a belső izgalomtól, — Pécsi Feri halálával a Fecskék őrvezető nélkül maradtak. A fiuk engem jelöltek, de én úgy tartam, van arra sokkal méltóbb is: Kocsár Béía. Mi nagyot vétettünk ellene, engedje meg, parancs nők ur, hogy hibánkat jóvátegyük.“ Egy pillanatra siri csönd lett az olt honban, a parancsnok ur szólni alkart, de látszott rajta, hogy küzd a meghatottságával, Aztán egyszerre hangos, lelkes éljen tört ki az ifjú torkohból, szinte remegett belé az öreg iskola. Mindnyájan körül vették Bélát, mindenki szólni akart hozzá, de ő utat tört magának Lacihoz, csak annyit mondott : „Köszönöm !“ és a két fiú összeölelkezet*. A parancsnok ur pedig ünnepélyesen átadta az őrsi zászlót, a Fecskék liliomos büszkeségét; Béla magasra emelte, körülötte álltak a Fecskék Egyikük sem szólt egy siót sem, de csillogó szemükben egy nagy fogadás akarata izzott . . . A Fecskeőrsöt e naptól kezdve a csapatban közönségesen csak rikkancs- Örsnek nevezték ós a Fecskék e megszólításra büszkék voltak.
