Székes-Fejérvári Naptár, 1923 (47. évfolyam)

Szépirodalmi rész

Amit nem szabad felednünk Van bajunk elég. Ezernyi. Drágul minden, s mindenki panaszkodik pjgat. Szidjuk Zürichet a valutáért, az államot az adók, az iparost, a keres­kedőt a drágulások miatt, de a bajok okát nem kutatja senki. Pedig egyszerű megtalálni, szörnyen egyszeri : A leégett, kirabolt ember esete a miénk. Mig mindenünk volt bőviben: búzánk, húsúnk, fánk, vasunk, szenünk, addig bol­dogan éltünk. Ha nem is Kis Pálé volt mindez, de a na.çy családu Kis Pál olcsón vehetett mindent a sarki bo tban. Most is ugyanabban a boltban ugyan­azt a portékát vesd, di a sarki boit már szűk hazánk határán túl van, ahol drága szokolért, dinárért, leuért adják a hoimP, — a mi holminkat, amit tőlünk raboltak el. Hát lehet itt boldogság, jólét add'g, amig elrablóit javaink vissza nem kerültek? Felednek rá azok, akik itt végig o’vassák, hogy mit is vesz­tsünk 1918-ban. Sokszor elmondták ezt, de nnn lehet elégszer hangoztatni. Minder kinek tudnia kell, — ki-ki saját nyomorúságán érzi — amit nem szabad feledni, addig, mig nem jő a nap: az Igazság tétel napja. Területű k volt 325.411 km2, maradt 92.370 km2 Elrabollak: 12.741916 kát. hold szántót, maradt 9ty2 millió hold, 496.634 k. h. kertet, a miénk most 165.941 kh., 3.405.022 rétet, most van cssk 1.144.162 kh, szőlőből odavan 173 721 kh., legelőből 3 998 317 kh., maradt 1 756.189 kn., erdeinkből ma­rad 1.815.182 kh., p:dig 12.642.000 hold volt. Hát teremhet igy elég búzánk, lehet elég fánk? Egy emberre évi 220 kg búzát számítva 3.706.000 q búzá­val kevesebb terem, mint amennyi szükséges lenne. Ezt a mennyiséget vagy drágán kell külföldről megvennünk, vagy megkophInunk. Ezt tesszük, sőt annyit kell megkoplalnunk, hogy legyen, mien sót; vasat, ruhát vásárolhas­sunk. S igy kell koplalnunk évekig. Húsban épen igy állunk Elvették a ser­téseink 49 °/o.át, a szarvasmarháknak 65 °/o-át, a juhoknak 69 %-át. A lovak 56 °/o a is oda v-n. A fönti kimutatásból látható, hogy megftlelő legelőnk se maradt. Nincs rét, nincs szé a, ezért nine* aztán tej sem elég, sem hús. inantlent óhajt venni az ország bár­mely részében,úgy csak a PIAC vállalathoz forduljon. Igazgatóság : Székesfehérvár, Széchenyi-utca 26. Telefon 243. Kerületi üzletvezetőségek: Szekszárdi, Bezerédj-utca 15., Pécs, Irányi-tér 16., Baja, Mészáros Lázár-utca 22., Soroksár, Grassal- kovich utca 59., Szeged, Bocskai-utca 11., Kecskemét, Katona József-utca 3., Kaposvár, Rózsa-utca 15.

Next

/
Thumbnails
Contents