Székes-Fejérvári Naptár, 1923 (47. évfolyam)
Szépirodalmi rész
50 Karácsony éjjelért tehát kiment az is’álíóba és a szénás jászolba feküdt hogy megvárja az éjfélt, amikor meg fognak szólalni az ökrök ... Az öreg Pilot ka teh n csendesen szénázoit. Az ökrök rnár lefeküdtek. Csend veit az istá lóban Még hallotta, amint elhúzták a második harangszét az éjféli misére. Mnt lágyan csengő örömktáitás szárnya t el az a piros szemű, virrasztó házak fölött Aztán egészen csönd lett. ... És Koppantó Gergő előtt megjelent a gyerkászai erdöszél, ahol egy fiatal leg nyke két gyönyörű rkröt hajt. Csők egyedül. Ni es senki a környéken. Akkor . . . oda áll egy bütykös nagy tö’gyfa mögé . . . kalapálni kezd a szive ... az erek feldagadnak a halántékén . . . Reszket a keze, de azért erősen megmarkolva tartja a kést ... A legény épen rcnst ér oda hozzá . . . Egy ugrás . . . nyakába döfi a kést ... a vér ho szu sugárban freccsen a tölgyfára és az a nagy bütyök ott csupa vér lesz . . . Egészen jól látni . . . Aztán belehengeriti a holttestet a Pokol zakadékba és a csüngő árokszélt reászakiija ... El van temetve . . . Mod a nagy bütyökről dörzsöli a vért . . . nem akar letisztulni . . . kést f g ennek is, lehántja a kérget és a szakadékbi szórja . . . Borzasztó me ege v n . . . Pedig a hó is szállingózik . . . Aztán hajtani akarja az ökröket tovább ... De azok visz- szanéznek rá és — megszólalnak . . . Az* mondják, hogy el fogják beszélni a gyilkosságot ... és a >ö vény akasztói ira Ítéli Kopp ntó Gergőt ... és aztán egyszerre tele le-z az utca néppel . . . zászlók lobognak, énekein k . . . nagy fényességben angyalok szálinak ... eg iknek szárnyába akar kapaszkodni. hogy elmeneküljön, de csak egy tollat tud megmark lni, amellyel kezében lezuhan a közeli Pokol-szakadé ba . . . itt most faragiák az akasztófát .. . aztán felállítják . . . hozzálép a hóhér és vállára ’eszi a kezét . . . Mély hörgés el főiébredt. Mint az őrült; ugrott ki a jászolból. Felszántotta az ist dió ajíajá». Futott, futott az átkozott helyről . . . Fönn az égen a csillagok titokzatosan hunyorogva ragyogtak. A G^ncöl- szekér ructja elferdülve mu ato t le a templom keresztjére. A:ra futott. Be fog vallani m ndçnt. Ott, a tempiom e£ész éneklő közönsége élőt ! Mir hallotta az orgonaszót . . . „Dicsőség mennyben az Istennek Békesség földön az embernek...“ Az emberek karácsonyi öröménekeket zengedeztek. Koppantó Gergő pedig ingó léptekkel fordult be a templomkertbe. Ősz hajával csufjátékot űzött a hideg szél. Kalapját is elhagyta. Ajkait kékre csípte a fagy s homlokáról mégis izzadság cseppek gyöngyöztek. Már épen rá akart lépni a tempiom bejáratának lépcsőjére, mikor egy nagy kőbe megbotlott. Oda roskadt a küszöbre. Itt találtak rá, mikor az éjféli miséről kijöttek az emberek. Nem volt már benne élet. Keményre fagyott a teste . . . ... De ott fönn, ahonnan minden szívbe belátnak és irgalmas kézzel eme ik fő! az elesetteket, ott fönn bizonyára ki fogják nyitni Koppantó Gergő szegény lelkének a fényes kapukat . . . — Alapos figyelmeztetés. Az elnök: Figyelmeztetem a tanút, hogy vallomására esküt kell tennie, tehát csak azt mondja meg, amit tulajdon szemével látott, nem pedig azt, amk csak hallomásból tud. Tehát: Mikor született? A tanú: Tekintetes törvényszék, azt is csak hallomásból tudom.
