Székes-Fejérvári Naptár, 1922 (46. évfolyam)
Szépirodalmi rész
69 » A legény hallgatott, szemei a földre voltak szegezve. — Nos ? ki vele ! . . , — Nincs . . minek az? A mensahib nevetett. . — Sohasem kérsz kimenőt, mindig itthon lebzselsz ... Tiltja a vallásod ? — Nem. — Hát miért nem keresel magadnak valakit? — Nem kell — mondta alig hallhatóan Cswailor. — Én szegény koldus vagyok; Jobb így egyedül. — Imádod Andra-purnát, az istenedet ? Cswailor fölemelte fejét a szemei tűzben égtek. Ünnepélyesen' mondta : — Igen mensahib, én imádom Andra-pumát, ő jó, ő a szegények istene. Ő bosszul, ő jutalmaz, ő lecsendesiti a szivek viharait . . . Lehajtotta fejét és mélyen sóhajtott. — Különösek vagytok ti indusok ... te sohasem nevetsz, még csak nem is éneke sz . . . — Nem tudok. — Miért? . . . próbáld meg! — Nem tudom . . . — Ne nézd a földet, reám nézz! Cswailor reszketett és félénken fölemelte a fejét. — Gyűlölöd az asszonyokat, ugy e? Cswailor nem felelt. — Engem is ? Cswailor mosolygott. — A mensahibot? . . . Nem . . . Miért? . . . — Csakúgy gondoltam . . . Miért reszketsz Cswailor? . . . — Nem tudom ... Ha a mensahibot látom mindig reszketek — felelte alig hallhatóan a legény, a szemeiben pedig könyek csillogtak. A mensahib nevetett, az arcára szorította a kezeit. Nagyon szép volt igy és nagyon kacér. Hanyagul hátradőlt a karosszékben, a keble pihegett. — Én az árnyék vagyok mensahib, a föld férge, te a nap vagy, a fényesség... az arcod fényes mensahib, a hangod muzsika ... Mi vagyok én ? semmi !... Én a bűn vagyok, te a jóság ! —. rebegte alig hallhatóan Cswailor. A mensahib még jobban nevetett, aztán hirtelen elkomolyodott. Megigazította a haját. — Én tréfáltam Cswailor !... Milyen szomorú és érdekes is vagy ... Egy kis tréfa Cswailor! ... Na jól van! . . . Csak tedd a dolgodat . . . Viseld jól rnugad .... Érdekes vagy, szomorú, egy kissé fekete . . . Nem baj ! — szóit bátorítólag Misses Knob és megveregette Cswailornak a vállát. — Az árnyék . . . rebegte Cswailor . . ., az árnyék . . .
