Székes-Fejérvári Naptár, 1922 (46. évfolyam)
Szépirodalmi rész
— Nem a te hibád Cswailor. — Nem . .. csak szeretnék tudni, sokat tudni, mint Kashi1) bölcsei.. ► vagy ott meghalni a szent ghat-ok mellett a Gangeszben ... Jó lenne men- sahib . . . olyan jó lenne . . . Két könycsepp szaladt végig az arcán. Az indus nem sir minden haszontalan Ságért. Vagy örömében, vagy pedig fájdalmában. Nevetni meg épen nem nevet. Cswailor mélyen meghajolt, mélyebben mint szokott és hangtalanul kiment az ajtón. Misses Knob kipirulva unottan szívta cigarettáját s szórakozottan nézte a virágokat, melyek ablaka előtt pompáztak s amelyek Cswailornak köszönhették létezésüket. Cswailor tovább tette a dolgát, hangtalanul, némán mint eddig. Valamit bezárt a szivébe. Titokban még a helyet is csókolta, ahol a mensahib ült, vagy járt, csókolta a cipőit, levetett ruháit, az ágyát s mindent, ami vele összefüggésben állt. Cswailor nem úgy szeretett mint az európaiak, Cswailor tudta, hogy a szerelem a halál. Cswailor készült a halálra. Sokszor a szivére nyemta kezeit és mosolygott: milyen rossz és mégis milyen jó. Szemei messze néztek a távolyba Andra-purna temploma felé. Ö már tudta, hogy a halál markolássza a szivét, hogy ő gyalázatos, tisztátalan, amióta a „mensahib“ fehér arcát és aranyhaját meglátta, és amióta megcsókolta a ruháit, a cipőit és melegágyát. Tudta, hogy gyáva, hogy Andra-purnának nem kell a szenny ... A vér lemos mindent, a kés megállítja a szivet . . . Boldog volt. Egy reggel, amikor a teát szolgálta fel, széttárt pongyolában találta a »mensahib “-ot. A mensahib jókedvűen szívta a cigarettáját. Apró lábai a reggeli cipőkbe volíak bujtatva, arany hajában virág volt. Cswailor keze reszketett. — Csak bátorság Cswailor! — kacagta az asszony — azt akarom, hogy ma jókedvű légy. Ma a születésnapom van, kapsz két rúpiát. Én adom, a sajátomból adom! ... Te szegény jó szolga . . . — Az árnyék — adta ki sipoló mellel Cswailor az árnyék . . . A mensahib lábaihoz borult és csókjaival árasztotta el. Az asszony félénken húzódott vissza. — Te szolga! te hitvány te állat! — kiáltotta Misses Knob. — Árnyék ... A nap árnyékot csinál — hörögte Cswailor. — Nem akarom, hogy piszkos legyen a szőnyeged mensahib ... A szudrának még a vére is piszkosabb, mint a tietek, ti tiszták, ti fénylők !... Majd ott künn a virágok mellett ... A szivére nyomta a kezét és szótlanul kivánszorgoit a szobából. — 70 — ’) Kashi — Benáresz.
