Székes-Fejérvári Naptár, 1916 (44. évfolyam)

Szépirodalmi rész

Másodvirágzás.

Irta: Békefi István.

I.

Teér András, a nádasdi tiszttartó bérese, egy évi özvegysége után egy leányvásár alkalmával addig nézte, addig szemlélgette Göbölyös Julcsát, a falu szép leányát, amig egyszer — csak azon vette észre magát, hogy a dolmánya alatt szive hangosabban ver a szokottnál.

Már azelőtt is a szemébe tűnt Göbölyös Julcsa cédrus alakja, bogár szeme, kackiás járása, de eltökélt szándéka csak szándék maradt. Most pedig kitört belőle a „házasodhatnám“. Oda ment Göbölyös Julcsához, megfogta kezét, jó ideig mosolygós szemébe nézett, mialatt egy ellebbenő mély sóhaj szállt fel kebléből s mondá:

— Julcsa! Vess el magadtól a leányéletet s jöjj hozzám feleségül.

Göbölyös Julcsa Teér Andrásra bámult, azután elnevette magát.

Teér András arra a nevetésre majd vérvörös, majd pedig halotthalvány lett.

Egy darabig úgy állt a leány előtt, mintha a lába gyökeret vert volna: némán, mereven; de azután az ábrázatán végig ömlött szégyenpir megtörte a hallgatást.

— Emberséges beszédemmel megsértettelek? Kinevetni valót találsz személyemben?

— Még leány sem voltam, máris özvegyember vegye le a pártát a fejemről?

— Ha a portámra kerülsz, parádés szobába ültetlek, tejbe-vajba fürösztelek, Jobb dolgod lesz nálam, mint a mesében a tündér királynénak.

— Majd meggondolom a dolgot Teér András.

— Holnap elmegyek a házatokhoz tisztességes szándékkal.

— Vezérelje az Isten jó szándékát jó szándékhoz.

— Göbölyös Julcsa még egyszer végig nézte mosolygó szemeivel Teér Andrást s azután ott hagyta gondolataival. Göbölyös Julcsa a táncosok közé elegyedett; szemeivel valakit keresni látszott, azután hirtelen egy legényhez surrant, súgott annak a legénynek valamit a fülébe, s utána táncoltak jó kedvvel.

Még a szemeit sem vette le Teér András Göbölyös Julcsáról, úgy elmerült annak a leánynak a nézésében; elleste minden mozdulatát. Mikor az a legény táncközben átölelte s magához szorította Göbölyös Julcsa karcsú derekát, Teér András szive fölött megszorult a dolmány s a hangos szívverésre még a mellkasa is kitágult. Kalapját pedig, mely alatt üstöké izzadott, hátulról előre, elölről hátúira tologatta, színe pedig úgy változott, mint a kaméleon.

Vonyáné, a falu hírmondója, elleste Teér András szive titkát, észrevette türelmetlonségét, hozzá kullogott és sipitó hangjával csak úgy félvállról szólt hozzá:

— 64 —