Székes-Fejérvári Naptár, 1913 (41. évfolyam)

Szépirodalmi rész

70

Bánlaky Feri szemének mély tüzével első látásra megnyerte Ilma szivét. Mindkettő előkelő származásuk mellett szegények voltak; de mit törődik a szerel- mes szív mindezzel ? Feri bár ismerte költekező szenvedélyeit, a sport hajhászását, tudta, hogy anyagi körülményei ziláltak, erősen bízott szerelmének erejében, mely- lyel e gyengeségeit leküzdve, becsületes emberként küzdeni, dolgozni fog, hiszen jutalma lesz a mindenki által bámult Ilma, ki viszont azzal vigasztalta magát, hogy férjének jövedelmét ő is szaporítani fogja keresetével. Oklevelet nyerve ő is állást foglal és igy biztosítva lesz jólétük.

Alig háromszori találkozás után Feri a magány perceit felhasználva megvallotta Ilmának szerelmét. Ilma a boldogságtól megittasulva Feri erős vállaira hajtá szép szőke fürtü fejecskéjét, mialatt ajkaik egy forró, szenvedélyes csókban találkoztak. Ezentúl napos vendége volt Feri az egyszerű fehér kis háznak. A boldogság szárnyain repült az idő. Ilma szorgalmasan tanult egész nap, hogy az esti órákat, amidőn Feri kijön a hivatalból, zavartalanul tölthesse szerelmesével. Órákig barangoltak a kert virágos ágyai között, egymáshoz simulva, suttogva szerelmük boldogságáról. A nagymama megelégedetten kötögetett a kert lugasában és gyönyörködve nézte az utakon itt-ott fel-feltünedező szép párt. Nyugodtan tekintett a jövőbe, mert biztosítva, boldognak vélte tudni kis unokáját. Egy-egy fájdalmas sóhaj repült el ajkairól, midőn Ilmát elhaladni látta maga előtt. Tudta, hogy a leányka nagyon szenved, hiszen holnap itt kell hagynia boldog honát — felváltva azt az intézet rideg falaival.

A fiatal szerelmes pár is úgy látszik éppen a válásról beszél, vagy talán már búcsúznak is. mert séta közben meg-meg állanak, mialatt Ilma szép arcán forró könnyek peregnek le. Feri megfogja a leányka reszkető kacsóit, szorosan tartva azokat a magáéban, mintha sohasem akarná Onnét ellengedni. Végre megszólal, miközben egy gyűrűt húz le ujjáról és azt a lányka ujjára huzva mondja : Ne sírj szerelmesem, e kis gyűrű legyen addig kapcsa szerelmünknek, mig az intézetből hazajőve, azt egy másikkal cseréljük fel, mely sziveinket örökre egyesíti. Őrizd meg e gyűrűt, melybe nevem van vésve. Nézd, ide lehelem a lelkemet, — egy csókot nyomva a gyűrűre. Csókold meg esténkint csendes magányodban ugyanazt a helyet és lelkeink akkor mindig találkoznak. Ha a langy zephir enyelegve játszik arany fürtjeiddel, miként most, gondold, az én kezem simogatja azokat.. Ha egy-egy sóhajt vélsz a levegő hullámain hozzád szállani, az én meggyötrött, érted vágyó lelkem sóhaja az. Szeress leánykám, mert Isten a tanúm, hogy nélküled nem élhetek.

Ilma gyönyörteljesen hallgatta a szerelem e megnyilatkozásait és mégis úgy fájt szivecskéje. Feri! — mondá — boldog vagyok, hogy ennyire szeretsz, és mégis-mégis, nem tudom, de úgy fáj valami ott a lelkem "'mélyén, mintha egy titkos hang azt súgná, sohasem látlak többé úgy mint ma:' mint szerelmesemet. De úgy-e, te nem csalsz meg ? nem, nem, ezek a szemek nem hazudhatnak ! te hű maradsz hozzám a sírig ! Oh Feri, még a gondolat is megőrjít, hogy elveszt-